A Magyar Köztársaság kormánya az egykori Szovjetunióval szemben keletkezett és az Oroszországi Föderáció kormánya által 1994. április 1-jén átvállalt követelésének gyors és eredményes realizálása érdekében jóváhagyta a Meinl Bank AG-vel kötendő megállapodást – tájékoztatta lapunkat közleményében az ÁPV Rt.
Eszerint a Meinl Bank a fennálló követelések összegéből 250 millió dollárt vásárol meg 69 százalékos diszázsióval. Mint ismeretes, a megállapodást kétéves, többfordulós kormányközi egyeztetés előzte meg, s ezzel egy csaknem húszéves tartozás eddig megoldatlan kérdése zárul le. Az orosz államadósságból 250 millió dollár követelés 31 százalékon való értékesítése nemzetközi összehasonlításban is kedvező kondíciónak számít – szögezte le a vagyonkezelő. A közlemény szerint az így befolyt összeg kizárólag a következő – kormányhatározat alapján meghatározott – célokra fordítható: pótlólagos forrás a 2002-ben tervezett nyugdíjemeléshez, pótlólagos forrás az átfogó egészségügyi reform végrehajtásához, egyéb szociálpolitikai feladatok megoldásához, illetve a Széchenyi-tervben szereplő feladatokra.
A privatizációs szervezet azt követően adott tájékoztatást, hogy az orosz államadósság egy részének értékesítéséről szóló döntés megjelent a Határozatok Tárában, amelylyel több napilap is foglalkozott.
Csúnya baki: elírták Kerkez Milos nevét, miközben kitüntették Angliában
