A nürnbergi szudétanémet találkozón elhangzott nyilatkozatok közt Prága számára kellemetlen újdonság, hogy a Benes-dekrétumok kérdésében a berlini szocialista kormány is felsorakozott az ominózus rendeletek bírálóinak sorába.
A Mladá Frontá Dnes tegnapi számában e fejlemény kapcsán Michal Mocek kifejti: feltételezhető, hogy Bécs és az Európai Parlament után Prága nemcsak a jelenlegi német ellenzék, de a Schröder-kabinet részéről is nyomás alá kerül, sőt a németek irányába tett gesztusaikkal a lengyelek is sokkal rugalmasabbak Prágánál. „Ám a prágai politikusok úgy viselkednek, mintha a csehek 1945-ben az isteni igazság végrehajtói lettek volna, mintha az etnikai tisztogatással garantálták volna korunk békéjét” – írja a szerző. Mocek a továbbiakban rámutat, hogy annak idején a jogfosztó dekrétumok Szlovákiában is érvényesek voltak.
De tudni kell – fűzi hozzá –, egyáltalában nem biztos, hogy a szlovákok mindig a csehek pártján maradnak, hiszen Meciar, a szeptemberi választások valószínű győztese már említette, Szlovákiának semmi köze a dekrétumokhoz, hiszen azokat érvénytelenítette az 1992. évi alkotmány. A szlovák sajtó pedig arról számolt be, hogy Habsburg Ottó biztosította Pozsonyt: Szlovákiát nem érinti a dekrétumok körüli vita, mivel ezt a kérdést a németek kizárólag a csehekkel akarják tisztázni.
Mindez Csehország elszigetelődéséhez vezethet. Ezt egyedül az Egyesült Államok akadályozhatja meg, feltéve, ha Prágát fontosabb szövetségesnek fogja tekinteni Berlinnél, véli a lap szemleírója.
Éles bírálatban részesült Milos Zeman kormányfő részéről a nürnbergi szudétanémet találkozón részt vevő és szentmisét celebráló Jan Graubner olmützi érsek. A főpap ennek ellenére tegnap a Lidové Noviny hasábjain ismételten állást foglalt a csehek és a szudétanémetek közti megértés és közeledés mellett. Kifejezte reményét, hogy a cseh vezetők találnak magukban bátorságot a párbeszédre a kellemetlen és súlyos dolgokról is. Reménykedik abban, hogy vége lesz az egyes problémákat látni nem kívánó vakságnak.
Hatred Pours Out in Tisza Party Groups
