Érettségi tételek a Vizslával

–
2002. 05. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben zajlottak a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban az érettségi vizsgák, a Vizslába érkezett keresőszavak, kifejezések vizsgálata azt igazolta, hogy a diákok a vizsga után szívesen utánanéztek az interneten a tételekben szereplő — főleg irodalmi — témáknak. Maga az „érettségi” kifejezés az írásbelik napján az állandó listavezetőket is megelőzte, és az első helyre került. A jelzővel ellátott „magyar érettségi”, illetve „matek érettségi” is az első húsz legkeresettebb kifejezés között szerepelt.
Sok diák a puskakészítés módszereiről szeretett volna informálódni a világháló segítségével — erre utal a „puska” szóra érkezett keresések nagy száma. A három irodalmi tétellel kapcsolatos keresőszavak közül a legtöbben a „szerelmes versek”-et gépelték be a Vizsla keresőablakába, ők nyilván a következő tételt dolgozták ki: A szerelem motívuma Csokonai Vitéz Mihály költészetében. Nem sokkal utána következett „Radnóti Miklós”, akire ugyanannyi keresés érkezett, mint a „társkeresés”-re vagy a „szerelem”-re. A költő neve után egy-két találattal lemaradva következett versének címe, a „Hetedik ecloga”, melynek értelmezése szintén egy vizsgatétel volt.
Érdekes lehet, hogy „Csokonai” és „Balassi Bálint” neve egymás után szerepel a keresőszavak listáján, holott Balassi nem is szerepelt az idei tételek között. Ha a költők nevének sorrendje egyben a tételek népszerűségét is mutatja, akkor a legkevesebben minden bizonnyal Jókai Mór egyik regényének elemzését választották. „Jókai Mór”-ra annyi keresés érkezett, mint a „Munka törvénykönyvé”-re vagy a „jog”-ra.
A „tananyagok” szóra is sokan kerestek, ők talán már a szóbeli vizsgákra készülendő utánanéztek, hogy mit is kellett volna év közben megtanulniuk. Ugyanennyien írták be az „egyetem” és a „felvételi” szót, ők az optimisták, már a további tanulmányok színhelyére és a bejutáshoz szükséges vizsgákra voltak kíváncsiak. A különböző korstílusokra is sokan kerestek, a „reneszánsz”-ra a legtöbben, majd a „klasszicizmus”-ra és végül a „barokk”-ra. A „kortárs magyar irodalom” mint lehetséges szóbeli irodalmi tétel is keresett téma volt a Vizslán.
Az érettségi tételek webes közlésére lehettek kíváncsiak azok, akik ezt írták be a Vizsla keresőablakába: „közzététel a weben”. A kedden esedékes matematika érettségivel kapcsolatban is elég sok keresés érkezett, a „matematika érettségi tételek + puska + kicsinyített” talán a legösszetettebb közülük. A következő kifejezés begépelője megpróbálta kipuhatolni, hogy az interneten fenn vannak-e egy nappal korábban valamiféle tételekre vonatkozó tippek: „matematika érettségi tippek”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.