Érvek Európa napján

Hírösszefoglaló
2002. 05. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fontos a magyar polgárok számára, hogy tisztában legyenek az Európai Unió és a jövőjéről tárgyaló konvent tevékenységével, hiszen Magyarország néhány éven belül EU-tag lesz, és nálunk népszavazást is rendeznek a csatlakozásról. Ezt emelte ki Szájer József, a brüsszeli alkotmányozó gyűlés egyik magyar tagja azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta az Európa napja alkalmából indított, eukonvent.hu címen elérhető internetes honlapját. A fideszes politikus szerint nagy jelentőséggel bír a tény, hogy a konvent az unió első olyan intézménye, amelyben Magyarország lényegében teljes jogú tagként van jelen, és vesz részt a döntéshozatalban. A jövőt illetően a sajtótájékoztatón kiderült, hogy a konvent három magyar tagja közül a parlament által delegált két képviselő, Vastagh Pál (MSZP) és Szájer József előreláthatólag folytatja munkáját az uniós testületben, a kormányt jelenleg képviselő Martonyi János külügyminisztert pedig az új kabinet delegáltja váltja fel.
Európa napja alkalmából több rendezvény is volt tegnap Budapesten. Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője délben fogadást adott az ünnepen, késő délután pedig a Európai Tájékoztatási Központ belvárosi integrációs pikniken látta vendégül az érdeklődőket.
Ugyanakkor éppen ezen az ünnepnapon borúlátó tanulmány látott napvilágot Pozsonyban a szomszédos ország majdani csatlakozásával kapcsolatban. Mint az MTI jelentette, a tanulmány készítői azt jósolják, hogy Szlovákiában közvetlenül a belépés után nőni fog a munkanélküliség és emelkedik az infláció, s a tagság első tíz évében az integráció költségei meghaladják az előnyeit. Ennek ellenére, vélekedett a pozsonyi kormány integrációs ügyekben illetékes tagja, Szlovákia számára nincs más járható út.
A bővítés még mindig az elit projektjének számít az EU-ban – ismerte el a Die Weltnek adott interjújában Günter Verheugen az Európai Unió bővítésért felelős biztosa. Saját tevékenysége félidei mérlegét megvonva aggodalommal szólt arról, hogy a közvéleményt eddig még nem sikerült igazán a bővítés ügye mellé állítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.