Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnökének kezdeményezésére a megyegyűlés támogatja a miskolci Európa-ház további fejlesztését. Az 1998-ban elkezdődött fejlesztés a megyei területfejlesztési tanács pályázatán nettó húszmillió forint vissza nem térítendő támogatásának elnyerésével indult. Ebből a kúria főépületének első emeletét, lépcsőházát és a bejárati részt újították fel. Két évvel később ismét meghívásos pályázatot hirdetett a területfejlesztési tanács, s ismét húszmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást biztosítottak a felújítás folytatásához, amihez a tulajdonosok 5-5 százalékos önrészt vállaltak.
A korábban felújított főutcai szárny első emeletét 2001 januárjában vette birtokba a megyei területfejlesztési tanács, s rá egy hónapra avatták fel ünnepélyesen a megyei Európai Információs Pontot, amely a lakosság számára nyújt felvilágosítást az EU-csatlakozással, az unióval kapcsolatban.
Az ügynökség elhelyezésének érdekében a területfejlesztési tanács további húszmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az udvari szárny földszintjén helyiségek kialakítására, ami a felújítás harmadik ütemét jelentette. A műszaki átadás a napokban várható.
*
Megnyitották a 12. hegyaljai gazdanapok háromnapos rendezvénysorozatát pénteken Szerencsen. A gazdanapok célja, hogy a sok gonddal küzdő térség felemelkedését segítse a legújabb agrártechnológiák, mezőgazdasági szolgáltatások és a hegyaljai termékek felsorakoztatásával.
Kijevi bohócnak nevezte a volt orosz elnök Zelenszkijt
