Európai jövőnk tízparancsolata címmel felhívást fogalmazott meg öt komáromi magyar értelmiségi, Nagy János szobrászművész, Fülöp Antal író, Barnák Ferenc és Bajnok István orvosok, valamint Batta György író, lapszerkesztő, amelyet reményeik szerint sok ezer felvidéki magyar ír majd alá. A felhívás szerzői szerint „a szlovákiai parlamenti választások közeledtével veszélybe került a szlovákiai magyar egységes politizálás”. Emlékeztetnek arra, hogy 1998-ban a három magyar párt összeolvadásakor egy kis csoport a legvégsőkig ellenezte az egyesülést, ugyanazok lényegében, akik most független értelmiségiekként Duray Miklós félreállítására szólítják fel az MKP-t, s megint az egység megbontásán fáradoznak. A szerzők kiállnak Duray és az általa képviselt értékek mellett, és sajnálattal állapítják meg, hogy az MKP kormányzati szerepvállalását követően az egész magyar nemzetrész érdekképviselete mellett a pártban egy szűk gazdasági csoport érdekei kerültek előtérbe.
A felhívás és az aláírásgyűjtés lényege, hogy világossá váljék a párt vezetőinek, szavazataik fejében mit várnak el az MKP politikusaitól a választók. A tíz pontban összefoglalt elvárások egyike, hogy az „MKP őrizze meg magyar jellegét” és az élet minden területén képviselje a szlovákiai magyarság érdekeit. A továbbiakban hangsúlyozzák elkötelezettségüket az európai és az euroatlanti csatlakozás mellett, s ezzel összefüggésben elvárják, hogy a szlovák alkotmány módosuljon a polgári elvek szerint, a kisebbségek jogállását pedig alkotmánytörvény rögzítse. Azt is elvárják az MKP-tól, hogy a megyei önkormányzati rendszer megváltoztatásán fáradozzon a következő választási ciklusban, valamint azt, hogy a jogfosztottság éveiben keletkezett vagyoni károk rendezését szorgalmazza, beleértve a református egyház kártérítését is. Ugyancsak megoldandó feladatnak tartják a felhívás szerzői az önálló magyar egyetem megalakítását és a római katolikus magyar püspök kinevezését. A közlemény szerint „az MKP kormányzati szerepe csak olyan kormányban elfogadható, amelyben a koalíciós partnerek nem zárkóznak el alapvető követeléseinek teljesítésétől”. A felhívás kiáll a magyar kedvezménytörvény mellett, majd egy deklarációt fogalmaz meg, amely szerint „nyitottak vagyunk a szlovák demokratikus erők irányába, mert meggyőződésünk, hogy az Európai Unió felé haladva a magyar nemzet, a határokkal elválasztott nemzetrészek és az egész Kárpát-medence demokratikus erőinek törekvései egybeesnek, hiszen a szomszédos népek érdeke az önazonosságuk megőrzése a XXI. század egységesülő Európájában”.
Cinkosok a némák
