Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának tartják. Az evangélium szerint Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepeltek: Szent Péter prédikációját követően sokan megtértek. Belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek. Pünkösdöt, azaz a Szentlélek eljövetelét a húsvét utáni ötvenedik napon tartják. Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, s napja minden évben május 10. és június 13. közé esik. A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak, de számos vonásukban az ősi tavaszünnepi pogány rítusok emlékét is őrzik. Jellegzetes népszokás ilyenkor a pünkösdölés, a pünkösdi király- és királynéválasztás, valamint a májusfaállítás vagy -kidöntés. Számos helyen hagyományosan búcsút rendeznek pünkösd napjaiban, s különböző közösségi programokkal várják az ünneplőket.
Már tegnap megérkeztek Csíksomlyóra az első zarándokok, hogy részt vegyenek Európa egyik legnagyobb búcsúján. Az idén 435. alkalommal megtartott csíksomlyói búcsún a becslések szerint félmillióan vesznek részt. A mai körmenetet a hagyomány szerint a gyergyóalfalvi keresztalja vezeti, annak emlékére, hogy 1567-ben a Csíkszereda melletti nagyerdei ütközetben a gyergyóalfalvi katolikusok vonultak először harcba a térítő szándékkal érkező protestáns fejedelem csapatai ellen.
Színes kulturális programok várják a hét végén és pünkösdhétfőn a látogatókat a budai Millenáris Park különböző helyszínein. Ma kézműves-foglalkozásokat, meseelőadásokat és gyermektáncházat rendeznek, énekesek és zenészek lépnek fel. Vasárnap egész napos pünkösdi gyermekprogram helyszíne lesz a park és a szabadtéri színpad. Hétfőn a szabadtéri színpadon folytatódnak a gyermekprogramok.
Öngyilkosságot követett el egy parlamenti képviselő Finnországban
