Az EU strukturális és kohéziós alapjainak fogadására történő felkészülés rendjének pontosítása elkészült – nyilatkozta lapunknak tegnap Boros Imre, a PHARE-program koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter. Ismeretes, hogy a közelmúltban az Európai Bizottság magyarországi delegációjának vezetője, Jürgen Köppen azt mondta, aggódva figyelik Magyarország felkészülését a strukturális alapok fogadására. Boros aláhúzta: az elfogadott rendelet már pótolja azt, amit az unió hiányolt. A határozat kijelöli a Nemzeti Fejlesztési Terv programjainak és a közösségi támogatási keretnek az úgynevezett irányító hatóságait. A legjelentősebb feladatot a Gazdasági Minisztériumon belül kialakítandó hatóságok felállítása jelenti, továbbá sürgős feladat a kohéziós alap hazai működésének általános koordinációjáért felelős hatóság létrehozása is.
Egyébként az uniós pénzek felhasználásánál eddig előellenőrzési rendszer működött, melyet az utóellenőrzés vált fel. A kijelölt irodák ezt a decentralizált feladatot fogják végezni. Az intézményi oldal kialakításával pedig az unió elvárását is teljesítették. Az új kormány egy kész rendszert vehet át, melyet már csak működtetnie kell. Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz, hogy a Medgyessy-kormány megszünteti az uniós pénzek felhasználását koordináló tárca nélküli miniszteri posztot és intézményt, Boros Imre ekképpen válaszolt: az élet igazolta az Orbán-kormány korábbi elképzelését, amikor a beosztás és a hivatal felállításáról döntött. A jövőben kérdéses, hogy alacsonyabb beosztású tárgyalópartner mit tud elérni az uniónál. A miniszter emlékeztetett rá, hogy 1994–98. között a Horn-kabinet csak kis hatékonysággal tudta felhasználni az EU-ból származó forrásokat. Ezért kétkedve fogadja az MSZP nyilatkozatát, hogy az uniós pénzek felhasználása körül rendben lesz minden.
Példát mutat Magyarország: látványosan tisztul a hazai energiamix
