Földügy: kész a tárgyalási szabályzat

Hírösszefoglaló
2002. 05. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napokon belül megjelenhetnek a földvásárlással kapcsolatos versenytárgyalásokról szóló első hirdetmények, amelyeket a Magyar Nemzeti Földalap Kht. hivatalos helyiségében, a polgármesteri hivatalokban, a megyei agrárhivatalokban (FM-hivatalokban) harminc napig tekinthetnek meg az érdeklődők, és közzéteszik a megyei napilapokban is – jelentette be tegnap egy nagykőrösi fórumon Vonza András agrárminiszter. A Világgazdaság értesülési szerint a tárca 484-es szobájában munkaidőben bárki megtekintheti az értékesítés során alkalmazandó versenytárgyalási szabályzatot (vszt). A földalapba hozzávetőleg négyszázezer hektár tartozik, ebből most 250–280 ezer hektárt vásárolhatnak meg a gazdák. Amennyiben az új kormány komolyan gondolja a családi gazdaságok támogatását, úgy a földvásárlásra beindított folyamatokat nem szabad felfüggesztenie, hiszen ezzel lehetőség van arra, hogy a földek nemzeti érdekkörben maradjanak – hangsúlyozta Vonza András. Utalt rá: a prognózisok szerint az EU-csatlakozás nyomán emelkedni fognak a földárak, és egyúttal feltette a kérdést, hogy miért lenne az baj, ha a tulajdonhoz jutott gazdáknak ezáltal javulnának a lehetőségeik, növekedne a piaci versenyképességük. Kiemelte: a jelenlegi kormány azért gyorsította fel – törvény adta lehetőségeivel élve – a földvásárlást, mert a jelek szerint az MSZP-kormány jogi személyek számára is lehetővé tenné a földvételt. Márpedig 1994 óta jogi személy termőföldtulajdont hazánkban nem szerezhet. A még hivatalban lévő polgári kormánynak alapvető célja, hogy a külföldiek ne vehessenek földet.
Sebestyén András, a földalap igazgatója a napokban közölte: az állami földtulajdon eladásának meghirdetése nem több százezer hektár azonnali értékesítését jelenti, hanem egy több évig tartó gazdálkodási folyamat kezdetét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.