Tagadta bűnösségét a II–III. kerületi bíróságon tegnap megkezdődött büntetőperben P. Ágnes, akit az ügyészség pénzmosás bejelentési kötelezettségének elmulasztásával vádol. A vádirat szerint a bankfiók vezetője egy 200 millió forintos tranzakciót nem jelentett be, amely pénz egyik tulajdonosa Tasnádi Judit, aki bűnpártolás miatt a XI. rendű vádlottja a férje, Tasnádi Péter ellen a Pest Megyei Bíróságon folyamatban lévő büntetőpernek. P. Ágnes a bíróság előtt úgy nyilatkozott: a tranzakció után három héttel a Pest megyei rendőrök megjelentek a budapesti II. kerület, Margit körúton lévő bankfiókban, s egy Szentpéteri nevezetű személy (aki a Tasnádi-ügy másodrendű vádlottja) ellen, zsarolás miatt indult nyomozás kapcsán érdeklődtek a Hotex Kft. adatai után. A rendőrök – a vádlott elmondása szerint – lefoglalták a cég iratait a banktól. P. Ágnes azt hitte, hogy a bejelentése után kezdtek nyomozni a rendőrök.
A vádirat szerint a fiókban a Hotex Kft. részére 2000. május 12-én megnyitott számlára május 15-én 200 millió forintos készpénzbefizetés történt a Komondor Kft. részéről. Tasnádi Judit 2000. május 15-én előbb 120 millió forintot, majd pár óra múlva 79 millió forintot vett fel mint a Hotex Kft. tulajdonosa. Mind a Hotex, mind a Komondor Kft. szerepel a Tasnádi-ügy vádiratában. P. Ágnes elkészítette ugyan a pénzmosás gyanújáról szóló bejelentőlapot, azonban azt nem továbbította a bank biztonsági főosztályához. P. Ágnes vádlotti vallomásában azt hangsúlyozta, hogy a bejelentőlapot a bank belső postájában elküldte a biztonsági főosztálynak, azonban a nyomozás adatai szerint azt nem iktatták. Több tanú is előadta a bíróság előtt, hogy a bank belső postája nem volt szabályozott.
A büntetőper szeptemberben tanúk meghallgatásával folytatódik.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
