Gyufagyártás Budafokon

A budafoki Unió Általános Gyufagyár Rt. a XIX. század végén tízévnyi adómentességet kért a Promontor vezetőségétől a gyár működtetésére. Ezt azonban a tanácskozás hat ellenszavazattal elutasította. A döntést azzal indokolták, hogy a településnek szüksége van a pótadóra. A gyár rossz biztonsági rendszere miatt abban az időszakban számos szerencsétlenség történt. A károk miatt jól jött volna az üzemeltetőknek az adó elengedése.

Promontoron az Unió Általános Gyufagyár Rt. az első olyan vállalkozás volt, amelynek semmi köze nem volt az élelmiszeriparhoz. A XIX. század végéig ugyanis a befektetők kizárólag az élelmiszergyártásban, a borászatban, a sör-, a likőr- és a pezsgőgyártásban láttak hasznot. Az első üzemszerű termelés – a szőlőművelésre kiválóan alkalmas talaj ellenére – nem a borhoz, hanem a sörhöz kötődött; Reiter János budai serfőzőmester a tétényi postaúton építette fel serfőzőjét a XVIII. század elején. Az első ipari nagyüzem a XIX. század második felében jött létre: Frohner János 1869-ben sörgyárat kezdett el építeni, amelyet végül Haggenmacher Henrik, pesti gőzmalmos vásárolt meg. A XX. század fordulójára a település a hazai borpárlatkészítés központja lett. „A községi képviselő-testület kinyilatkoztatja, hogy gyufagyár létesítésére a szükséges telket a község átengedni hajlandó és pedig: a dunamelletti szántóföldekből négyszögölét 2 ft és a legelőből négyszögölét 1 ft és 50 árért. Ezen vételi ügynek létesítése szempontjából Czermann József bíró elnöklete alatt ifj. Endresz Márton, Kammermayer Károly és Frank György jegyző képviselő-testületi tagok küldetnek ki, kik vevőkkel érintkezésbe lépnek, az adásvételi feltételeket tisztába hozzák, és az eredményekről jelentést tesznek a képviselő-testületi közgyűlésnek. Szóval a képviselő-testületi közgyűlés igen kívánatosnak tartja, a gyárnak itt helyben való létesítését”.
A gyárat a Budapesti Hazai Bank Rt. alapította; a XIX. század végén közel anynyi munkást foglalkoztattak, mint a Haggenmacher sörgyár. Haggenmacherék pedig általában 400-500 emberrel dolgoztak.
A részvénytársaság a megalapítás után tízévnyi adómentességet kért a községtől. Ezt azonban a tanácskozás hat ellenszavazattal elutasította. A döntést azzal indokolták, hogy a településnek szüksége van a pótadóra.
Abban az időszakban még korszerűtlen volt az üzem biztonsági rendszere, és több tragédia is történt a gyárban. Előfordult, hogy az üzem egyes részlegei kigyulladtak, a berendezések egy része tönkrement, és több munkás meghalt a tűzvészekben. 1903-ban öten súlyosan megsebesültek, amikor leégett a gyár. A károk miatt az üzemeltetőknek jól jött volna az adó elengedése.
A század első évtizedéig 12 vezető gyufagyár volt az országban, ezek között találjuk a budafokit is. 1915-ben a SOLO ipari egyesülés kartellébe kerültek az üzemek. Innen a svéd STÁB Gyufatröszt vette át a gyárat. Ekkorra csak négy gyufagyár működött az országban, itt modern svéd gépekkel dolgoztak. A szalagszerű termelés miatt jóval kevesebb munkaerőre volt szükség, s ez csökkentette a gyár kiadásait is.
A húszas évek utolsó időszakában évi 69 millió gyufát termeltek a Promontor műhelyeiben, ez a harmincas években 90 millióra emelkedett. 1943-ban pedig 130 millió gyufa került ki a településről. A világháború a gyárban „csak” a víz- és áramszolgáltatást roncsolta meg, így nem kellett az újjáépítéssel foglalkozni. A nyersanyag is felhalmozódott a munka nélküli években. A háború után, 1945-ben a dolgozók fizetésüket gyufában kapták meg, amit élelmiszerre cserélhettek.