Kedd: repülőgépes tragédiák napja

Egyetlen nap alatt négy súlyos repülőgép-szerencsétlenség történt Ázsiában és Afrikában kedden. A három repülőgép és egy harci helikopter balesetében összesen 143-an haltak meg.

Grimm Balázs
2002. 05. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatalos adatok szerint mind a száztizenkét ember – a százhárom utas és a kilencfős személyzet – meghalt, amikor a Sárga-tengerbe zuhant kedden egy kínai utasszállító repülőgép. A Northern Airlines (NA) kínai légitársaság közleménye szerint a mentőalakulatoknak tegnap délutánig összesen hetven holttestet sikerült megtalálniuk – adta hírül a BBC. Amint arról tegnap beszámoltunk, az NA MD–82-es típusú repülőgépét Kína északkeleti részén, a tengerparti Talien várostól húsz kilométerre érte a tragédia.
Az eddigi vizsgálat szerint az NA 6136-os, Pekingből Talieni-be tartó járatának pilótája pár perccel a szerencsétlenség előtt közölte az irányítótoronnyal, hogy tűz ütött ki a fedélzeten, majd ezt követően megszakadt a rádiókapcsolat. A talieni repülőtér egyik munkatársa később arról számolt be, hogy látta, amint a lángoló törzsű gép több kört is megtesz a levegőben, mielőtt a tengerbe csapódik.
Tunéziában ugyanezen a napon egy egyiptomi repülőgép járt szerencsétlenül. A végleges adatok szerint 20 ember vesztette életét, 45-en viszont túlélték az EgyptAir repülőgépének Tunisz közelében bekövetkezett szerencsétlenségét – olvasható a Reuters honlapján. A túlélők közül 25-en sérültek meg. A Boeing 737–500-as fedélzetén 55 utas, valamint 10 fős személyzet utazott Kairóból Tuniszba. A repülőgép pilótája a futómű meghibásodása miatt éppen kényszerleszállást próbált végrehajtani, amikor a Boeing a tuniszi reptértől 6 kilométerre a viharos időben egy dombnak csapódott.
Szerencsés kimenetelű baleset történt egy helyi utasszállító repülőgépen, az észak-nigériai Kanóban. Felszállás közben tűz ütött ki a gépen, ám a pilótának időben sikerült magállnia, így az utasok sérülések nélkül hagyhatták el a fedélzetet. A kanói repülőtéren utoljára szombaton történt repülőgép-szerencsétlenség, amelyben száznyolcvanan vesztették életüket. Akkor egy BAC 111-es típusú gép a felszállás után zuhanni kezdett, majd több házat letarolva, lángoló darabokra tört. Az áldozatokat kedden tömegsírba temették el – közölte a BBC.
Senki nem élte túl annak a Mi–8-as katonai helikopternek a tragédiáját, amely kedden zuhant le a szibériai Altaj hegységben, mintegy háromezer méteres magasságban. A háromtagú legénység mellett nyolc hódeszkás sportoló is tartózkodott a gép fedélzetén – tudatta az MTI.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.