Elkezdődött a háromévesek nagy menetelése, amelynek célállomása a derbi. Az ügetőlovak első, tisztán korosztályos versenye a Tavaszi Díj, ebben derbitávon, de a pénznyeremények alapján hendikepelve állnak starthoz a résztvevők. Szombat délután jó mezőny jött össze, pedig az évjárat ez idáig legjobbnak mutatkozó atlétája, a veretlen Flinga még – lassan nyárba nyúló – téli pihenőjét tölti. Úgyszintén üdülnek még oly nagy reménységek, mint Frankie Boly és Filmszínész, de szerencsére sok jó csikó van a pályán, így a fent nevezett sztárok nélkül is minőségi volt a társulat. Egyes istállókban szinte fölös számban vannak kitűnő háromévesek, például Fazekas Imre egyedül is megrendezhetne egy színvonalas derbit. A Tavaszi Díjban „csak” négy lova indult, abból három nem szerepelt túl fényesen, a negyedik azonban bepótolta, amit a többiek elvesztegettek. A Fazekas-idomítások közül Flamma látszott a legjobb esélynek, de ezúttal túl nagy lángon égett, s már az elején elugrálta reményeit és a fogadók pénzét. Ugrott Huszár László lova is, a nagy favorit Fékezz!, így a papírszámítások hamar megdőltek. Fazekas Imre Füzike kocsijában könnyen arathatta le a babért, különösebb küzdelemre sem kényszerült a végén elfáradó Tolnay László hajtotta Forever ellenében. Flórián harmadik helye meglepetésnek számított, ez meglátszott a hármas befutó osztalékán is, ami több mint 45 ezer forintot hozott a szerencsés játékosoknak. A legjobb egyéni rekorddal rendelkező Frankenstein nem tudott megbirkózni térhátrányával, s gyenge negyedik lett. A tavaly elhunyt drága barátunk, Zsüti tiszteletére kiírt G. Dénes György-emlékversenyben az idén már sok csalódást és bosszúságot okozó Donna Summer hősies végküzdelemben csikarta ki a győzelmet az esélyesebb, érzésünk szerint a végére kicsit elandalodó Vágvárral szemben. Persze Donna Summer győzelméhez egy olyan erős kezű, acélos akaratú hajtó is kellett, mint Szabó Krisztina, aki vert helyzetben sem adta meg magát. Mindenesetre Zsüti nagyon élvezhette a versenyt ott, az égi fogadóirodában. Az amatőrök két futamban mérkőztek a Saga Kupáért. Végül, mint már annyiszor, Dzsigoló és Nagyváry Andrea párosa lett a legsikeresebb, s a Fazekas család vitrinje újabb serleggel gazdagodott.
Vasárnap a magyar–lengyel barátság jegyében zajlott le a galoppos Nemzeti Díj. Itt is hiányzott a legjobb, a külföldön szorgoskodó Gazduram, a sokak szerint még nála is jobb, az idén még nem futott Muzsikaszó, a náluk alig gyengébb Geronimo, a sérült Melody vagy az idősebb klasszisokat már leverő Geriella. Ennek ellenére az utóbbi évek legjobb csapata mérte össze tudását a Nemzeti Díjban. Itt volt az a Jupiter, aki tavaly győzni tudott Gazduram ellen, a Hazafi Díjat látványos könnyedséggel nyerő Préri Mary, a hétmérföldes léptekkel fejlődő Dancing Jolly, a legjobbakkal is lépést tartó O’Hara, a hat futásából háromszor győztes, de mindig küzdelemben lévő Szépségem, a táv növekedésével egyre jobb Caesar, és itt volt Kegyúr, akivel kevesen számoltak. A lóverseny szerelmesei ilyen mezőnyökről álmodnak, még akkor is, ha nehezebb eltalálni a nyerőt, a befutót, nem beszélve a hármasról. Kegyúr az utolsó ötvenen lazán, kiengedve, a bírói ítélet szerint három és fél hosszal nyert. Szépségem újabb három hosszal lett harmadik Jupiter és Dancing Jolly előtt. Kegyúr győzelmét kevesen kalkulálták, a befutó tízezret, a hármas 64 ezret fizetett. Eddigi pályafutásáról azt lehetett elmondani, hogy ígéretes, ebben a kiváló évjáratban csak első osztályú hendikeplónak gondoltuk, hogy klasszikus versenyt nyerjen, erre nem számítottunk. Származása és győzelmi stílusa alapján a derbi egyik esélyes pályázója lett. Ám szólnunk kell az idomár és a lovas érdemeiről is. A bábolnai gazdaság vezetősége az év elején úgy döntött, hogy a dióspusztai idomítótelepre leszerződtet egy nemzetközileg elismert szakembert, a lengyel Piotr Czarnieckit. A mester eddig is csodát tett, mert a bábolnai lovak, s nemcsak az általa idomítottak, hanem a két régi tréner, dr. Csicsai Friderika és Roskoványi Tamás lovai is, megtáltosodtak. Ám a magyar galopp egyik nagy gondja, hogy kevés a rutinos, jó ritmusérzékű, erélyes lovas. Czarniecki a szükségből erényt kovácsolt, mert leszerződtette honfitársát és druszáját, Piotr Krovitzkit, aki győzelemre vezényelte Kegyurat.
Vasárnap a Millenniumi Díjban Akito revánsot vehet Pókeren, de nem csak kettejük vetélkedésére szűkül a verseny. Gekko, félve mondjuk, netán Geriella meglepheti őket.
Öngyilkosságot követett el egy parlamenti képviselő Finnországban
