Kelet-Timor első napja

Hírösszefoglaló
2002. 05. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vasárnap ünnepélyes keretek közt kikiáltotta függetlenségét Kelet-Timor, az egykori portugál gyarmat, amely hosszú küzdelemben, az 1999-ben megtartott népszavazás eredményeként nyerte el önrendelkezését, a 24 éven át tartó indonéz megszállás után. A dpa jelentésében kiemelte, hogy helyi idő szerint éjfélkor vonták be az átmeneti igazgatást biztosító ENSZ lobogóját és felvonták az új, független állam piros-fekete-sárga zászlaját. Kelet-Timorban az 1975-ben kezdődött indonéz megszállás évei alatt legkevesebb 200 ezer ember – a lakosság mintegy negyede – halt meg a szabadságharc küzdelmeiben, illetve éhezés és betegség következtében.
A 740 ezer lakosú kis szigetország függetlenségi ünnepségén mintegy 80 állam képviseltette magát. Kofi Annan, az eseményeken jelenlévő ENSZ-főtitkár megígérte, hogy a világszervezet a jövőben sem feledkezik meg Kelet-Timorról, és a jövőben „kéz a kézben” fog együttműködni annak kormányával. „Számunkra ez nem az út vége, hanem a kezdete” – mondta. Bill Clinton volt amerikai elnök, aki utóda, George Bush képviseletében érkezett az ünnepi eseményre, ugyancsak megígérte, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja Kelet-Timort. John Howard ausztrál miniszterelnök arra kérte a nemzetközi közösséget, hogy a függetlenné válás után se feledkezzék meg Kelet-Timorról. Ausztrália a jövő héten szerződést ír alá az új országgal a Timor-tenger alatt húzódó kőolaj- és földgázkincs kiaknázásáról.
José Durao Barroso, az egykori gyarmattartó Portugália elnöke segítséget ígért a kelet-timori rendőrség kiképzésében, továbbá a portugál nyelv tanításában, amelyet az új független állam egyik hivatalos nyelvének választott a legtöbb helyen használt tetum nyelv mellé.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.