Szocialista képviselőből most nagy a felhozatal, de az áru minősége egyáltalán nem garantált, félő, hogy sok a selejtes termék, az pedig megmarad az MSZP standján, a Fidesznek biztosan nem kell. Ezért elképesztő Kovács László aggodalma, miszerint a polgári erők megvásárolni szándékoztak néhány szoci képviselőt, hogy ily galád módon szerezzék meg a parlamenti többséget. Ez akkora ostobaság, hogy még Kovács László sem találhatta ki egyedül, ehhez neki is segítség kellett. Persze, saját pártja mentalitásából kiindulva, egyáltalán nem meglepő, ha ilyeneket feltételez, csak a konzervatív pártokat nem kéne belekevernie. A hisztéria az ő köreikből indult ki, a Fidesznek semmi köze az egészhez. Idézzük Németh Péter sorait, a Hogy volt? című, egyébként szóra sem érdemes könyvből. „És mi lesz, ha öt-hat képviselőt lefizetnek, és átcsábítják, vagy egyszerűen csak abban egyeznek meg velük, hogy átszavaznak? – ezt a kérdést tette fel nekem egyik ismerősöm, alig valamivel este tíz óra után, április 21-én.” Íme a rémhír egyik lehetséges forrása, amelynek tartalmából két helytálló következtetést vonhatunk le. Egyrészt: a szocialista képviselő megvásárolható, másrészt: nekik erre a srófra jár az eszük. Baloldali, haladó szokás politikusok megvásárlása, sőt, ha a szükség úgy hozza, megvesznek egész pártokat is. Arra is volt már példa az elmúlt 57 esztendőben, hogy jobboldaliak hulladékából ellenzéket vettek maguknak, így gyengítendő a valódi ellenfelet. Ilyen eset a közelmúltban is történt, nem kell érte a negyvenes években kutakodni. Végső soron az MSZP nevű konglomerátumot is a rablóprivatizáció módszereivel szerezték meg.
Az ő világukban minden és mindenki megvehető, ember, cél, érték, eszköz, mind kint van a piacon, csak őrző-védőket kell keríteni hozzá. Még jelszavakat is vesznek – észre, meg el. A Fiatal Baloldal nevű helyzethátrány most alapít Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! néven egyesületet. Mert szerintük Orbán Viktornak nincs joga lefoglalni ezt a szlogent. Nekik van. Miként ahhoz is van joguk, hogy megpróbáljanak félrevezetni néhány kevéssé tájékozott embert.
Reméljük, a Fiatal Baloldal portékájára sem lesz vevő, ahogy korosabb baloldali politikust sem vesz a Fidesz. Eleve, aki megvásárolható, az nem ér egy árva petákot sem. Akiben van gerinc, tisztesség, becsület, az átáll ingyen és bérmentve. A többi maradjon a raktárban. Azok nem kellenek szezonvégi kiárusításkor, árengedményekkel sem. Azok a helyükön vannak. Nem beszélve arról, ha a magyar törvények mindenkire vonatkoznának, akkor a vám- és pénzügyőrség már rég lefoglalta volna az egész MSZP-t, hamis márkajelzés használata miatt. Szociáldemokrata logót ragasztottak a leggagyibb bolsevizmusra. Megnyugtatjuk Kovács Lászlót, jellemtelen köpönyegforgatókra a jobboldalon nincs kereslet. A szoci és a szövetséges szabad demokrata képviselőket nem magyar vevők vásárolják meg. A külföldi befektetők lehetőségeivel itthon senki nem tud versenyezni. S ők nem bíbelődnek egyes politikusokkal, tokkal-vonóval besöpörnek mindent. S ha egy harmatos reggelen Kovács László arra ébred, hogy ő is bekerült a portfólióba, ne a frakcióban keresse a felelőst. Egyszerűen érvényesültek az ordas piaci törvények..
Cserék okozta focidrámák, döbbenetes edzői húzások
