Kínálati átrendezések a szoftverpiacon

Jó előadásokat hallhattak az Avnet Kft. és az IBM munkatársaitól azok, akik befértek április 16-án a Héliában a Tivoli-előadásokra.

–
2002. 05. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mert a ráérős — a kezdet után fél órával érkező — embereket nagy meglepetés érte: az anyag elfogyott, a székek közül pedig már csak azokra lehetett ülni, amelyek messze estek a vetített képes előadás vásznától. A szervezők nyolcvan érdeklődőt vártak — már ez is nagy szám, amikor egy elsősorban nagy informatikai rendszerekben használt felső kategóriás felügyelőrendszerről van szó —, de több mint százan érkeztek. Nem bánták meg. Első kézből értesülhettek arról, hogy az IBM a szoftverkínálat konszolidációs folyamatának következő állomásaként átrendezi a Tivoli-kínálatot, és átalakítja a licencelési politikát. Ezután nem a program, hanem az után kell fizetni, hogy hány processzort figyel, kezel. Lehetővé vált az ugyanazt a funkciót más-más környezetben végző programok közös fedőnév alatt, egy termékként való megjelenítése. Mint azt Thomas Novicky, a prágai regionális Tivoli-iroda munkatársa megjegyezte, eddig a Tivoli Data Protection for SAP-ért és Tivoli Data Protection for Oracle-ért kellett fizetni, most majd a Tivoli Data Protectionért kell. Ahol van SAP is, meg külön Oracle adatbázis is, ott — mert külön processzoron futnak — nyilván kétszeres díjat. A lényeg az, hogy a terméknek minden, felügyelt programonkénti változata benne lesz egyetlen telepítőkészletben. Egyszerűsödik a rendelés, a számlázás és a logisztika. Az intézkedés különösen annak fényében látszik időszerűnek, hogy az IBM Tivoli tavaly harminckét százalékkal növelte piaci részesedését az információs rendszerek piacán, növekvő forgalom mellett. (Új munkatársak felvétele helyett az egyszerűsítést választották…) Egy jobban áttekinthető kínálattal könnyebb megközelíteni a kisebb cégeket is, ahol nincs olyan komoly szakértelem, mint a külön informatikai részleget fenntartó nagyvállalatoknál. Márpedig — hasonlóan például az integrált ügyviteli rendszerekhez — a felügyelet is lefelé húzódik a vállalatok nagyság szerinti hierarchiájában.
Ezentúl tehát négy csoportba sorolva kínálja eszközeit a Tivoli: adattárolás-felügyelet, adatbiztonság, teljesítmény és rendelkezésre állás, konfiguráció és hálózati működési készenlét. A bejelentés azonban nem korlátozódott a termékek és a forgalmazás átalakítására. Az IBM elérkezettnek látta az időt arra, hogy a WebSphere-rel — és különösen a WebSphere MQ-val — kapcsolatban már elindított újabb általánosítási hullámot kiterjessze a Tivolira is. Arról van szó, hogy az informatikai rendszerek konszolidációját éljük. Végképp elvetette a szakma azt a fél évszázados álmot, hogy egy nagy egységes rendszerrel mindent meg lehet oldani például a vállalatvezetésben vagy az államigazgatásban. Előtérbe került az a — búvópatakként mindig meglévő — paradigma, hogy nem a programokat kell egységesíteni, hanem a közöttük zajló kommunikációt, az adatformátumokat szabványosítani.
Ez érkezett el mára az SGML-ből elszármazott XML révén: már nem is az adatformátumot szabjuk meg, hanem azt, hogy miként magyarázzák meg egymásnak a programok, melyik bájton milyen adatot küldenek egymásnak. Ez a kommunikációs segítség lehetővé teszi önálló programok együttműködését anélkül, hogy egymás alá kellene őket rendelni, s így eljut(hat)unk a nagy álomhoz: már nem számítástechnikai, hanem szervezeti szinten határozódnak meg a dolgok, az üzleti folyamatok közvetlenül és rugalmasan leképezhetővé válnak a számítógépbe. Nos az informatika mint szolgáltatás eme újabb szintjének támogatását hirdeti meg a Tivoli az új termékszerkezettel együtt: Business Impact Management, avagy az üzletre való hatás felügyelete. Kicsit megpiszkálva a dolgot azonban ez ma még csak ugyanolyan szlogen, mint az e-business volt akkor, amikor az IBM hirdetni kezdte, a tartalom meglehetősen sovány mögötte: anynyi, hogy a Tivoli segít az infrastruktúra működésének fenntartásában az üzletmenet folyamatossága érdekében. Arra még várni kell, amire az ember egy ilyen jelszó hallatán először gondol, hogy már a számítógépben zajló, a számítógéppel támogatott üzleti folyamatok felügyelete is megvalósul.
Van viszont egy fontos, máris érvényes vetülete a Tivoli-bejelentésnek, és ez az alkalmazásfuttatási szolgáltatás, illetve általában az outsourcing támogatása. A számítástechnikai szolgáltatás alapfeltétele, hogy a felek meg tudjanak egyezni a minőség mérésének módszerében és a kötbérben. A legjobb, ha minden vitát előre ki tudnak zárni. A megrendelőnek is jobb, ha kicsit többet fizet, de ezért közel százszázalékos szolgáltatást kap, és a szolgáltató is nagyobb biztonságban érezheti magát, ha tudja, mikor fizet rá, és mikor ér el nyereséget. A Tivoli most bevezetett új terméke az ilyen megállapodások érvényesülésében segíti a szolgáltatót. A Service Level Advisornak nevezett program, amelybe sok IBM-szabadalmat is beépítettek, a rendelkezésre álló működési adatokból próbál következtetni arra, hogy nem várható-e valami zavar, amit jó lenne megelőzni. Ez a törekvés nem új, sokan kínálnak előrejelző programot, ami egy-egy területen figyeli a folyamatokat, és ha azok alakulása kezd nagyon eltérni attól, ami a korábbi mérések alapján az átlagos, akkor jeleznek. Ami talán újdonság — az eddig nyilvánosságra került információ alapján nehéz erről bármit mondani —, az a szervezettség. Nemcsak figyel a Service Level Advisor, hanem számol is: a mért adatok alapján vizsgálja, hogy megfelelően teljesülhetnek-e a vállalt paraméterek. A tanácsadás alatt pedig talán arról van szó, hogy ahol jóval szigorúbb feltételek is rendszeresen tarthatók, ott azokat jó pénzért fel lehet ajánlani az ügyfélnek.
További újdonság a sokféle, a Tivoli program által begyűjtött adat egységes kezelése, egy metaadatbázis felállítása az elemzések támogatására. Korábban az IBM a Cognost kínálta azoknak, akik adatbányászkodással kívántak következtetéseket levonni a rendszerfelügyelet által gyűjtött adatokból. Most nem egy átfogó elemzőrendszert kínálnak, hanem egy eszközt, amellyel az adatok bármilyen elemzőprogram, tehát akár egy nem utólagosan, hanem minimális késleltetéssel — teljesen egy időben nyilván nem lehet, mert a jó számoláshoz is idő kell — dolgozó, úgynevezett OLAP számára is elérhetővé válnak.
A kínálati konszolidáció gondolata megérintette a nyílt szoftver másik éllovasát, a Sun Microsystemst is. Ami szoftvert csak kínál (iPlanet, Forte, StarOffice és Chili!Soft), az a jövőben mind egy márkanév alatt mint Sun ONE lesz kapható. A Sun reményei szerint a terméknevek egységesítése a vásárlók számára áttekinthetőbbé teszi a Sun szoftverportfoliója. A ONE valójában betűszó, feloldása Open Net Environment, nyílt hálózati környezet. Mintha egy kis fricska is lenne benne, hiszen a Microsoft mostanában egy .NET környezetet propagál. A Sun ONE szoftverek futnak Solaris, Linux, Windows, AIX és HP-UX alaprendszereken egyaránt. A bejelentés szerint a szoftverkínálat konszolidációja együtt jár az említett programok csoportosításával is. Lesz tehát Sun ONE Web Server a nagyvállalati világháló-állomások működtetéséhez, Sun ONE Portal Server — korábban iPlanet Portal Server — nagyvállalati és szolgáltatói elektronikus üzletközi és kiskereskedelmi portál kiépítéséhez, Sun ONE Application Server — korábban iPlanet Application Server — korszerű, integrált vállalati informatikai rendszerek felállításához, fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez. Folytathatnánk a sort a Sun ONE Directory Serverre átnevezett iPlanet Directory Serverrel, de a logika már ebből is nyilvánvaló: a Sun megtartotta a korábbi elnevezést, csak elé tette, hogy Sun ONE ott, ahol az világos, érthető, jól utal a funkcióra, és újat választott ott, ahol azt a terjesztés elősegítése érdekében fontosnak látta.a

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.