Kiss Péter: A lojalitás dönt a kiválasztásnál

Bákonyi Ádám
2002. 05. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakmai konzultációt folytatott tegnap Kiss Péter leendő foglalkoztatási és munkaügyi miniszter az országos szakszervezeti konföderációk képviselőivel. A találkozón az első száz napban, illetve a hosszabb távon megvalósítandó, munka világát érintő kérdésekről egyeztettek a felek. Kiss Péter elmondta: az EU béreihez való felzárkózást a közalkalmazottak körében szeptemberben végrehajtandó ötvenszázalékos keresetemeléssel, valamint a személyi jövedelemadó-tábla módosításával kezdi meg az új kormány.
– Négy év alatt fokozatosan 25 százalékkal kívánjuk emelni a keresetek vásárlóértékét – mondta Kiss Péter. Az emelést az ország gazdasági teljesítményéhez igazodva, az uniós csatlakozást követően megnyíló források felhasználásával kívánják megvalósítani. Az új kormány módosítaná a Munka Törvénykönyvét: javasolják az üzemi tanácsok kollektív szerződéskötési jogának megszüntetését, erősítenék a szakszervezetek érdekérvényesítő szerepét. A tervek szerint ősszel már az Érdekegyeztető Tanácsban folyhatnak az egyeztetések, a Gazdasági Tanács további fenntartásáról a szociális partnerekkel közösen döntenek majd. Kiss kérdésünkre, hogy a leendő foglalkoztatási és munkaügyi minisztérium munkájában részt vesznek-e szakszervezeti vezetők, úgy fogalmazott: „ezen logika mentén nem”. Hozzátette: korábban végzett szakmai munkájuk, illetve a kormányprogramhoz való lojalitásuk alapján választják meg a tárca munkatársait.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.