Konstruktív ellenzékre vágyik az MSZP

Czirják Imre
2002. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon fontos döntést hozott a Legfelsőbb Bíróság a társadalom nyugalma és az ország stabilitása szempontjából, amikor jóváhagyta a választók akaratát – így reagált a testület döntésére tegnap Kovács László. Az MSZP elnöke elmondta: kudarcot vallottak a Fidesz és a MIÉP próbálkozásai, amelyek megkérdőjelezték a szocialisták és a szabad demokraták győzelmét.
A pártelnök szerint soha annyian nem szavaztak a győztes oldalra, mint most. Kifejtette: nincs kétsége, hogy május 15-én, a parlament alakuló ülésén Mádl Ferenc köztársasági elnök Medgyessy Pétert, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét fogja felkérni kormányalakításra. Május végéig lezajlanak a koalíciós tárgyalások és utána megalakulhat az új kormány. Az MSZP elnöke az Áprilisi Ifjak Egyesületének megalakulására utalva kifejtette: a Fidesz vezetése és holdudvara azzal „fenyegeti” az új kormányt, hogy „a nyakukon lesznek” és minden lépésüket figyelni fogják. Szerinte a választási eredmény azt jelenti: az ő elképzeléseiket elutasították. Ugyanakkor minden olyan jogot megígért az ellenzéknek, amelyek egy jogállamban azt megilletik, és üdvözölte a Fidesz vezetőinek konstruktív ellenzéki szerepre tett ígéretét. Kovács felszólította a hivatalban lévő kormányt, hogy „fejezze be az állami vagyon magánkézbe adását és az iratmegsemmisítést”. Az új kormány ki fogja vizsgálni az első forduló után hozott döntéseket, ha törvénytelenséget talál, azokat visszavonja és a felelősöket megbünteti – fejtette ki.
*
Magyarország nyugodt, békés polgári demokrácia, ahol a választásokon parlamenti többséget elérő pártok nem kaptak felhatalmazást arra, hogy fenyegetőzzenek – olvasható a Fidesz országos választmánya elnökének MTI-hez eljuttatott közleményében. Várhegyi Attila szerint az ilyen megnyilvánulások veszélyeztetik az emberek nyugalmát. „Nem tudni, hogy Kovács László milyen törvénytelenségekről beszél. Lehet, hogy négy évvel ezelőtt ilyenek történtek, de a polgári kormány sem az elmúlt négy évben, sem pedig a választások óta ilyet nem tett” – fogalmaz Várhegyi Attila, aki hozzáteszi: „még meg sem száradt a tinta az Országos Választási Bizottság döntésén – amelyet a Fidesz tiszteletben tart –, ezért is visszatetsző a szocialisták fenyegetőzése.”

Ma tartja alakuló ülését az MSZP frakciója – a parlamentbe bejutott pártok közül utolsóként. A párt elnöksége Lendvai Ildikót javasolta frakcióvezetőnek, Juhász Gábort, Katona Bélát és Gy. Németh Erzsébetet pedig frakcióvezető-helyettesnek. A frakcióigazgatói posztra Varjú László a jelölt, az Országgyűlés elnökének pedig Szili Katalint, a párt elnökhelyettesét javasolják.
A frakció ma elfogadandó szabályzata várhatóan szigorú lesz, hogy biztosítva legyen a kormányzásban és a parlamenti munkában az MSZP–SZDSZ csekély többsége. A hiányzó képviselőket pénzbírsággal kívánják büntetni, ám ösztönzőket is terveznek beépíteni a rendszerbe. Akik minden fontos szavazáson részt vesznek, a koalíciós kormány akarata szerint szavaznak, nem fogalmaznak meg különvéleményt és nem szivárogtatnak a sajtónak, azokat a képviselőket a civil életben, munkájukban is támogatnák. Információk szerint egyfajta káderrendszer kiépítéséről lenne szó.
Szili Katalin házelnöki jelölésével – úgy tűnik – kútba esnek az SZDSZ vezetőinek törekvései, hogy ők adhassák az Országgyűlés elnökét. A hírek szerint Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester helyett Lampert Mónika lenne a belügyminiszter, Kiss Elemér pedig miniszterként visszatérne a Miniszterelnöki Hivatal élére, s a Pénzügyminisztérium 1994–98 közötti közigazgatási államtitkára, Draskovits Tibor lenne a miniszterelnöki kabinet vezetője. Ha az SZDSZ nem tart igényt a közlekedési tárcára, akkor Szekeres Imre lenne a miniszter. További súrlódásokat okozhat, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium élére is van jelöltjük (Bakonyi Tibor vagy Szabó Imre) a szocialistáknak, noha a tárcát felajánlották az SZDSZ-nek. Az informatikai területen is hasonló a helyzet, itt Mandúr László a szocialista esélyes. A Környezetvédelmi Minisztériumnak szintén van MSZP-s jelöltje Szabó Imre Pest megyei elnök személyében. Az oktatási és a kulturális tárcáról az MSZP nem akar lemondani, előbbi posztra Glatz Ferenc, az MTA jelenlegi elnöke, utóbbira Görgey Gábor író esélyes.
A négy parlamenti frakció ma egyeztet az új Országgyűlés május 15-i alakuló ülésének előkészítéséről. Az államfő pedig külön-külön fogadja a parlamentbe jutott pártok elnökeit.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.