Körkérdés, vagy amit akartok

Kő András
2002. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A névadás tiszteletadás. Betűkbe font koszorú, az utókor hálája; lámpagyújtás, ablaknyitás ország-világra, megbecsülés, emlékezés – ezért aztán illik komolyan venni azt, amiről igazából csak azok dönthetnek, akik a szóban forgó helyen élnek, adott esetben tehát Budapesten. Amikor a főváros – azóta leégett – sportcsarnokát építették, hihettem, hogy hasonlóképpen gondolkoznak azok is, akik számára nem közömbös, minek hívják majd a létesítményt. Éppen ezért körkérdést intéztünk a sportlap olvasóihoz: mondanák meg, kiről nevezzük el az új sportcsarnokot. Érkeztek a jobbnál jobb és eredetibb javaslatok, okos észrevételek, megszólaltak népszerű sportemberek, írók, művészek, sportvezetők, politikusok, újságírók, elmondták, kire adnák a voksukat és miért. Bárány István, az 1928-as amszterdami olimpia ezüstérmes úszója például Csik Ferencre, az 1936-os berlini nyári játékok százméteres úszógyőztesére szavazott, Barcza Gedeon nemzetközi sakknagymester Bauer Rudolfot, a magyar atlétika első olimpiai bajnokát tartotta a kitüntetésre méltónak, Abody Béla író Papp Laci mellett kardoskodott. De kapott még szavazatot Halmay Zoltán, Orth György, Petschauer Attila, Elek Ilona, Zsák Károly, Mező Ferenc, Harangi Imre, Matura Mihály, Adler Zsigmond, Bukovi Márton és Balczó András is.
A körkérdésnek mi lett az eredménye? A létesítmény a Budapest Sportcsarnok nevet kapta… Ekkor határoztam el, hogy soha többet nem emelek szót egy, a jövőben létesítendő sportcsarnok vagy -pálya elnevezéséért, hiszen nem fogékony erre a sportvezetés. Különben is, szegény Peterdi Pali mondotta volt, hogy igazából nem hisz abban az újságíróban, aki formálni tudja a közvéleményt. Igaz, azt is hozzátette, hogy ennek ellenére nem szabad feladni, és az ember nap nap után megpróbálja a közt befolyásolni.
Aztán más szelek kezdtek fújdogálni. Annyi nagyszerű futballcsata színhelyét, a Népstadiont nemrégiben Puskás Öcsiről nevezték el, a kispesti pályát pedig, ahol a százszorossal felcseperedtek, már korábban Bozsik-stadionnak.
Mitől aktuális ismét a téma? Két okból is. Az egyik az, hogy épül az új sportcsarnok, a másik pedig az, hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség már hangot adott annak az elképzelésének, hogy a háromszoros ökölvívó olimpiai bajnokról, Papp Lászlóról kellene elnevezni a hipermodern létesítményt. Papp Laci neve már korábban is felmerült, de rajta kívül még, hála istennek, hosszú az egykori nagy bajnokok sora, igaz, három egyéni ökölvívó aranyéremmel csak ő büszkélkedhet.
Az újabb közvélemény-kutató akcióban a televízió is részt vállalhatna, így az állampolgárok egyszerű telefonhívással dönthetnék el, kire adják a voksukat.
Akkor tehát kezdjük újra? Mert van adósságunk bőven. Elég csak azt megemlítenem, hogy Hajós Alfrédon kívül nem jelzi utcatábla magyar sportoló nevét Budapesten… Ez pedig már több, mint szégyen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.