Lomnici lehet Solt utódja

Villányi Károly
2002. 05. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még nem járt le Solt Pál mandátuma, tehát mind a Legfelsőbb Bíróságnak (LB), mind az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) van elnöke, így ezzel kapcsolatban nem kívánok nyilatkozni – fogalmazott Zanathy János, az OIT szóvivője, akinek a neve felvetődött a sajtóban a jelenlegi elnök esetleges utódjaként.
A Magyar Nemzet azon kérdésére, hogy alkalmasnak tartja-e magát az LB vezetésére, leszögezte: idő előttinek tartja a kérdést. Lapunk úgy tudja, Zanathy bírák közötti megítélése, illetve csekély bírói gyakorlata is az ellen szól, hogy megkapja a kellő támogatást.
Solt Pál hivatali ideje június 25-én jár le. Az LB elnökének megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmados támogatására, tehát konszenzusra van szükség. Problémát okozhat, hogy míg az LB ügyvezető elnök irányítása mellett működhet elnök nélkül, addig az OIT nem maradhat hónapokig vezető nélkül.
Solt Pál már jelezte, hogy ismét vállalná az elnöki tisztséget. Bárándy Péter, az MSZP igazságügyminiszter-jelöltje ugyanakkor a HVG-nek adott interjújában a következőket mondta: „Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a jelenlegi elnök, Solt Pál egy újabb ciklusra megbízást kapjon, hiszen támogatottságának mértéke a parlamenti pártoknál nem ezt mutatja. (…) Ha nem sikerül döntést hozni, egyfajta patthelyzetben, ideiglenesen az alelnök Lomnici Zoltán ügyvezető elnökként is betöltheti ezt a tisztséget.” Úgy tudjuk: Lomnici személye körül feltehetően konszenzus alakul ki a pártok között.
Lomnici közölte: a kérdésről a pártoknak kell egyezségre jutniuk. Hozzátette: amíg a köztársasági elnök nem jelöl valakit a posztra, minden felemlegetett jelölt „önjelöltnek” tekinthető.
A jövő esztendő júniusának végéig befejeződik a hazai bírói kar felkészítése az európai uniós joganyagból – közölte Zanathy János az OIT tegnapi tájékoztatóján. Az OIT elfogadta a bíróságok 2002. szeptember 1-jétől 2003. június 30-ig szóló központi oktatási tervét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.