Higgadt és megfontolt hangnemet kért a parlamenti munkában és a politikai közbeszédben Mádl Ferenc köztársasági elnök az új Országgyűlésbe bekerült pártok elnökeitől a tegnapi megbeszélésen, amelyen május 15-re hívta össze az új törvényhozás alakuló ülését. A találkozón az államfő bejelentette: a választások országosan összesített és hivatalos eredményének kihirdetését követően az Országgyűlésbe jutott pártok elnökeivel külön-külön is megbeszéléseket kíván folytatni azért, hogy a miniszterelnök személyére vonatkozóan a megfelelő időben – legkorábban a parlament alakuló ülésén – megalapozott javaslatot tudjon tenni. Mádl Ferenc a megbeszélés végén kérte a pártok vezetőit, tegyenek meg mindent azért, hogy ismét a higgadt és megfontolt, a kampányretorikát magunk mögött hagyó hangnem uralja a parlamenti munkát és a politikai párbeszédet.
A Fidesz egyetért a köztársasági elnök által javasolt május 15-i időponttal – közölte a tegnapi találkozó után Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke. Hozzátette: az Országgyűlés összehívásának időpontja mellett a tanácskozáson szóba került egyebek mellett a parlamenti tisztségviselők megválasztásának kérdése is. A jelenlévők – mint azt Pokorni Zoltán közölte – megegyeztek: a frakciók hétfőn kezdenek meg az erről szóló tárgyalásokat. A Fidesz részéről várhatóan Szájer József frakcióvezető és Rogán Antal frakcióvezető-helyettes vesz részt a tárgyalásokon. A párt korábban jelezte: a megszerzett mandátumaik arányában tartanak igényt bizottsági helyekre, elnöki és alelnöki posztokra.
Kovács László szocialista elnök szavai szerint Mádl Ferenc köztársasági elnök a tanácskozáson közölte: elsőként a legnagyobb frakcióval rendelkező MSZP vezetőjével egyeztet majd az új miniszterelnök személyéről. A szocialista politikus hangsúlyozta: a négy frakció képviselői és szakértői között a parlament alakuló ülését előkészítő tárgyalások megkezdésére kijelölt május 6-i időpont, valamint az első ülésnapra javasolt május 15. egyaránt elfogadható az MSZP számára. – A hétfői frakcióülésen döntünk a képviselőcsoport vezetőinek személyéről, így a délutáni pártközi egyeztetésen már az új frakcióvezetés képviselői vehetnek részt – közölte Kovács László. Utalt arra, hogy az MSZP frakcióját a képviselőcsoport vezetőjének javasolt Lendvai Ildikó mellett Katona Béla, illetve Varjú László leendő frakcióigazgató, valamint egy szakértő képviselheti a jövő heti egyeztetéseken.
Az MDF szintén egyetért a köztársasági elnök javaslatával az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját illetően. Dávid Ibolya kijelentette: felkészültek arra, hogy a hétfőn kezdődő tárgyalásokon már konkrét javaslatokkal képviseljék a frakció érdekeit.
Az SZDSZ számára is megfelelő a május 15-i időpont az Országgyűlés alakuló ülésének megtartására – közölte Kuncze Gábor pártelnök. Elmondta: a május 6-án kezdődő pártok közötti tárgyalásokon várhatóan Wekler Ferenc, Eörsi Mátyás, Hankó Faragó Miklós és Kóródi Mária képviselik az SZDSZ-t.
Vöröskeresztesnek adják ki magukat a csalók, így verik át a betegeket
