Már nem olyan sürgős...

Pataky István
2002. 05. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem jönnek a románok. Nem és nem. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint az idén valamivel kevesebb mint 17 ezer új munkavállalási engedélyt adtak ki, ami azt jelzi, hogy a kiadott engedélyek száma 2002-ben nem fogja elérni a 81 ezres felső létszámot. Az adatokkal aligha lehet vitatkozni, így ma már tényként állítható: a magyar munkaerőpiacot semmilyen irányban nem befolyásolta a tavaly decemberben aláírt Orbán–Nastase-megállapodás. Most érkezett tehát el az a pillanat, amikor az MSZP vezetőségének ki kellene állni a közvélemény elé és férfiasan elismerni, hogy tévesnek, megalapozatlannak bizonyultak a román munkavállalók inváziójával kapcsolatos szocialista aggodalmak. Ezt persze csak akkor lehetne megtenni, ha az aggodalmak őszinték lettek volna. De tudjuk, nem voltak azok.
Olcsó, gusztustalan, de mint a választások végeredményéből tapasztaltuk, igencsak hatásos kampányfogás volt a románokkal való riogatás. A bűzös kampány hordalékát azonban most el kell takarítani. Az MSZP száznapos programjában tételesen szerepel az Orbán–Nastase-„paktum” újratárgyalása vagy felfüggesztése. Bukarest természetesen hallani sem akar erről. Több román vezető politikus is kijelentette, a kétoldalú kapcsolatok kiéleződéséhez vezethet a megállapodás módosítása. Minden létező európai szervezet örömmel vette tudomásul a decemberi megegyezést. Az Európai Parlament Magyarországról szóló szerdai jelentéstervezete külön üdvözli az egyetértési nyilatkozatot. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke többször és hangsúlyosan kijelentette, a dokumentum jó, semmi szükség a módosítására.
A januárban még zseniálisnak ígérkező szocialista kampányfogás mostanra ördögi kört rajzolt az új kormány köré. Az MSZP tisztában van azzal, hogy a megállapodás módosításának erőltetése ártana a magyar–román kapcsolatoknak, s a szomszédságpolitikára oly kényes baloldali kormányzat aligha lehetne büszke egy ilyen diplomáciai nyitányra. Másfelől viszont ott van fehéren-feketén a választóknak tett ígéret, mely szerint valamit kezdeni kell a kétoldalú memorandummal, hisz ugye, román tömegek veszélyeztetik a magyar munkaerőpiacot.
Az MSZP jobb híján magyarázkodásba kezdett. Kovács László, az egyetértési nyilatkozat elleni hadjárat vezére ma már úgy gondolja, nem is olyan sürgős az újratárgyalás. Nem azért, mert lelepleződött az MSZP minden alapot nélkülöző riogatása a milliós méretű román invázióval, hanem mert a módosítás nehezen kivitelezhető. Ami a munkaerőpiacot illeti, a szocialisták, Tabajdi Csaba képviselő szavaival élve, „éberen figyelnek”. Ha baj van, közbelépnek. Most tehát nincs baj, pedig kora tavasszal még biztosak voltak benne, hogy lesz. De szó sincs tévedésről. Figyelnek.
A lelepleződésen túl a Medgyessy Péter vezette kabinet egy jókora diplomáciai öngóllal indul útnak. Ugyanis ha az újratárgyalásról szóló nyilatkozatsorozatot követően mégis lemond a memorandum módosításának tervéről, presztízscsatát veszít a román diplomáciával szemben. Ha viszont kitart a változtatás mellett, akkor oda a jó viszony Bukaresttel, jönnek az akadályoztatások a státustörvény végrehajtásában, s oda a brüsszeli bizalom is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.