emondott a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségében (MSZOSZ) betöltött elnöki tisztéről szerdán Sándor László – jelentette be tegnap a szakszervezeti vezető. A politikus elmondása szerint olyan szakmai felkérést kapott, amelyet nem akart visszautasítani, de erről többet még nem kívánt közölni. A szövetség alapszabálya szerint az elnök akadályoztatása esetén az alelnökök töltik be ezt a feladatkört. Az alelnökökkel történt egyeztetés alapján Wittich Tamás alelnök viszi mától a szövetség ügyeit.
Sándor László a témában tegnap beszélgetésre invitálta a sajtó képviselőit, a találkozón azonban a Magyar Nemzet nem vehetett részt. Mint Bálint Attila szóvivő elmondta, azért döntöttek lapunk, ezáltal olvasóink diszkriminációja mellett, mert nem tetszett nekik a lapban korábban megjelent két újságcikk. Arra a kérdésre, hogy ezt eddig miért nem jelezték felénk, azt válaszolta: kampány volt, ugyanúgy tették dolgukat a baloldalon, mint ahogy a Magyar Nemzet a másik oldalon. Ezután a politikai napilapoknak szóló hivatalos háttérbeszélgetés tényét magánbeszélgetésként értékelve kijelentette: egy kocsmába is azt hív meg az ember, akit akar.
Sándor távozásához hozzájárult, hogy a konföderáció legerősebb tagszervezetei elégedetlenek az elnök munkájával, illetve azzal a kialakult helyzettel, hogy az MSZOSZ egyre kevesebb pénzből gazdálkodik.
Sándor elnöksége alatt eladták a Dózsa György úti székházat; a konföderáció jelenleg is a Vasas Szakszervezet központjában tartózkodik. Bár a korábbi bejelentések szerint az ingatlan eladásából származó összeget – mintegy 150 millió forintot – csak az új székház megvásárlására lehetett fordítani, a tagszervezetek attól tartanak, hogy az egyre csökkenő tagdíjakból nem telik új épületre. Az érintett ágazati szakszervezetek januárban azt kérték Sándor Lászlótól, hogy legkésőbb márciusban, a szövetségi tanács ülésén – ahol a szövetség költségvetéséről is tárgyaltak – tegyen javaslatokat az új székház vásárlására vagy építésére vonatkozóan. A Népszabadság információja szerint Sándor – aki az előző parlamenti ciklusban szocialista képviselő volt – ajánlatot kapott az MSZP-től, hogy amennyiben a szocialisták alakíthatnak kormányt, úgy az elnök végzettségének megfelelő állásra számíthat. Mint ismert: az MSZOSZ „a munkavállalók érdekében” – a választások első fordulója előtt három nappal – mintegy hétszázezer szórólap terjesztését kezdte meg, amelyben a baloldali jelöltek támogatására szólította fel a választókat.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
