Mélységi mámorban

Ludwig Emil
2002. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács pártelnöknek még az eddiginél is jobban oda kell figyelnie a szocialisták kormányfő-kreatúrájára: Medgyessyt ezentúl nemcsak a nyilvános fellépéseire, a koalíciós egyeztetésekre kell árnyékként kísérnie, nem elég ugrásra készen odaállni mögé, amikor élőben kell szöveget felolvasnia, mostantól a nyilatkozatait és interjúit is előre meg kell nézze. Egyrészt azért, mert a Magyar Köztársaság felelős miniszterelnöki tisztének várományosa finoman szólva is hadilábon áll azzal, hogy gondolatait a reá mért pozíció színvonalán – egyáltalán magyarul – ki tudja fejezni; másfelől kibontakozó politikusi képességei miatt is gyámságra szorul. Az még nem baj, ha egy nagy ember igyekszik egyszerűen fogalmazni, de Medgyessy mintha általában véve is túlontúl „egyszerű” jelenség volna.
„Magyarországon nagyon sok az alacsony nyugdíjas” – tette közkinccsé kampánykörútjának egyik mélyenszántó megfigyelését a nyalka bankár, és úgy látszik, a lakosság (az ő számára) meglepő fogatlanságán kívül ez a vertikális kérdés mintha Medgyessy mondanivalójának fontos elemévé lépne elő. A minap a Die Welt című német újságnak adott interjújában is visszatért: Orbán Viktor miniszterelnöknek európai politikuspartnereivel kialakított kapcsolatait igyekezett ezzel jellemezni: „Magyarország kicsi, ő maga is kicsi, ilyenkor az ember néha szívesen nagyzol egy kicsit.” Szerinte Orbán emiatt „soha nem találta meg a megfelelő hangnemet, az udvariasság és a határozottság korrekt keverékét”.
Egy ezerkét éves európai ország leendő első emberétől ez az értékelés azért – maradjunk a fenti jelzőnknél – tényleg brutálisan egyszerű. Politikusi bemutatkozásnak sem túl szerencsés német nyelvterületen: balkáni bábkormányok rendőrminiszterei szoktak ilyen stílusban nyilatkozni. (Köszönet az interjú készítőjének és a szerkesztőnek, hogy nem húzta ki diplomatikusan a szövegből, így legalább azok is megismerhetik Medgyessy foga fehérjét, akik nem látják a képét lógni a város ezernyi lámpaoszlopán.)
Ha Kovács László ezúttal elmulasztotta előzetesen egyeztetni vele az interjút, s nem ellenőrizte a szöveget megjelenés előtt Medgyessy helyett, akkor volt és leendő külügyminiszterként sem árt odafigyelnie a következőkre. Magyarország, Európáról lévén szó, nem kicsi! A kontinens negyvenhárom országa között népessége alapján a 11. helyen áll, területi nagyságra nézve a 17., és – igaz, ez szocialista szemmel nézve nem túl fontos – évszázadokon át a legelső hatalmak közé tartozott. Amúgy Svájc kis ország, de sok orosz szívesen cserélne az ottaniakkal, amint a nagy beloruszok és ukránok sem bánnák a magyarországi életkörülményeket. Orbán Viktor mint kormányfő és előbb liberális, majd konzervatív politikus egy sor tekintélyes európai állam- és kormányfő szemében szerzett magának – és országának – elismerést és barátot. Tessék szíves lenni a legközelebb megkérdezni például Aznar spanyol, Stoiber bajor vagy Blair brit kormányfőt, hogy „megfelelő hangnemben” beszélt-e velük Orbán? Alighanem igen. Ami pedig a magasságot illeti, talán Kovácsnak is eszébe jut erről az előző kormányfő, egyben elődje az MSZP pártelnöki székében. Igaz, Horn Gyula immár igazán nagy politikusnak látszik Medgyessy mellett, és nem csupán a megszépítő messziség miatt.
Ámde miféle hangnemet használ máris az a Medgyessy, aki ez idő szerint csak ólálkodik a miniszterelnöki szék felé, szája körül még a felelőtlenség mámoros grimaszával, de szemében már a felelősség lassan felismerhető riadalmával? E freudi elszólásra emlékeztető, lelki labilitásról árulkodó nyilatkozata olyan, mint amikor a mélyből túlságosan gyorsan emelkedik fel a búvár. A közismerten veszélyes élettani jelenség, a mélységi mámor egyik tünete a tudatkiesés, a józan ítélőképesség elveszítése.
Kovács „doktornak” mostantól állandó készenlétben kell állnia.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.