Szombaton tartja első szakmai konferenciáját a Nemzeti Kollégiumi Közalapítvány (NKKA), amely háromnegyed éve foglalkozik a hazai köz- és felsőoktatási kollégiumok segítésével. Ebben az időszakban szinte minden kollégium pályázott a támogatásért. A magyar alap- és középfokú oktatásban több mint ötszáz, a felsőoktatásban száznyolcvan kollégium működik. Többségük rászorul a támogatásra: a központi költségvetési, önkormányzati, illetve intézményi, esetenként alapítványi finanszírozás, valamint a diákok által fizetett díj nem elég a kollégiumok színvonalas működtetéséhez, a kulturális és sporttevékenységek szervezéséhez és lebonyolításához.
Az NKKA és az Oktatási Minisztérium a XXI. század kollégiuma program keretein belül eddig a szakmai munka (szakkollégiumok, öntevékeny csoportok, kulturális és sporttevékenységek) támogatására, a kollégiumok komfortfokozatának javítására és a vizesblokkok felújítására írt ki pályázatot – mondta Vetési Iván, a közalapítvány kuratóriumának elnöke.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
