Nagy kihívások előtt

Czirják Imre
2002. 05. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kérdésünkre Nagy Sándor, az MSZP korábbi frakcióvezetője elmondta: akkor vállalja az államtitkári felkérést, ha számára biztosítva lesznek a szükséges hatáskörök és a források. A szocialista politikus a realitások eredményeként értekelte az SZDSZ-szel kötendő koalíciót. Ha az MSZP abszolút többséget szerzett volna, akkor nem így kellett volna feltétlenül koalíciós partnert keresnie. Nem keseregni kell, hanem kormányozni – utalt a szocialista párton belüli, a koalíciós megállapodás feltételeivel kapcsolatos aggodalmakra. Az, hogy egy párt megkap egy tárcát, még nem jelenti azt: az az ő kizárólagos felségterülete – hangsúlyozta Nagy, aki szerint a kormányzati felelősség a miniszterelnöké. A kormányzáshoz erős párttámogatásra van szükség, ezért javasolta a kongresszusi határozatba is bekerült koordinációs fórumot. Nagy szerint az önkormányzati választások megnyerésének ez az egyik biztosítéka, a száznapos program mellett. A testület összegyűjtené, koordinálná és a kormányzati döntéselőkészítő munkában érvényre juttatná azokat a fejlesztési elképzeléseket, amelyek nélkülözhetetlenek az uniós csatlakozás, a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés érdekében.
***
Ballagás. A Fiatal Baloldal–Ifjú Szocialisták szervezet jelképesen elballagtatta Orbán Viktor kormányát szombaton a Sándor-palota előtt, egy olyan plakátszerű bizonyítványt kiállítva, amelynek tanúsága szerint az Orbán-kormány megbukott. – Azokat az ügyeket foglaltuk össze a bizonyítványban, amelyek terén az Orbán-kormány 1998-ban ígéreteket tett, de a végrehajtást illetően semmi nem történt – mondta Zuschlag János, a Fiatal Baloldal–Ifjú Szocialisták elnökhelyettese. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.