Oktatás, politika

Idén még kötelező történelemből érettségizni, jövőre lehet, úgy kiterebélyesednek a diákok szabadságjogai, hogy önállóan dönthetnek ebben a kérdésben is. Nem állítjuk határozottan, hogy így lesz, csak történelmi tapasztalataink alapján feltételezzük. Az SZDSZ oktatási elképzeléseiről nem sokat tudunk, a kampány idején ez nem volt téma számukra. Nyilván a szabad demokraták zsigerből értenek mindenhez, ami tudás, műveltség, kultúra és oktatás, nekik ezeken a területeken felesleges bizonyítaniuk, másrészt a kizárólag a kormány gyalázására koncentráló kampányukba nem fért bele, hogy oktatási frontot is nyissanak. Most viszont égetően fontos volt nekik, hogy az Oktatási Minisztériumba becuccoljanak és homályos szándékaikat megvalósítsák.
Egy apró adalék ahhoz, hogy az új koalíció minő programok szerint fog működni. Magáról az oktatásügyről a szocialisták sem beszéltek túl sokat, inkább a diákoknak és a pedagógusoknak ígérgettek ezt-azt, de kétségtelen, volt néhány figyelemre méltó elgondolásuk. Ilyen az „Érettségi + 3” program, a középiskola végén, ingyenesen megszerezhető nyelvvizsga, jogosítvány és számítógép-használói bizonyítvány, vagy a felvételi vizsga eltörlése. Bánkódnak is a szocialisták, hogy mi lesz a programjukkal, vigasztalja őket a tudat, legalább ezt nem rajtuk kérik számon. Az SZDSZ nem ígért semmit, tőlük nincs mit bevasalni. Szerencsére nem állunk minden fogódzó nélkül, amikor a szabad demokrata vezetésű oktatásügy jövőjét próbáljuk elképzelni. Tudjuk például, hogy az SZDSZ ellenzi a tandíjmentességet és a diákhitelt. Teszik ezt a társadalmi igazságosságra hivatkozva. Idézzük Bauer Tamás Választási kiskáté című művének vonatkozó részeit. „A hatvanas-hetvenes években, amikor a diplomás szakemberek – különösen a pályakezdők – jóval kevesebbet kerestek, mint egy átlagos szakmunkás (…), indokolt volt, hogy ingyenes legyen az egyetemi oktatás. Ma azonban, amikor a kezdő diplomások egyes szakmákban már kifejezetten jól keresnek, fel kell tenni a kérdést: vajon indokolt-e, hogy az egész társadalom viselje az adókon keresztül a felsőfokú képzés költségeit.” Az érvelés helytálló, amennyiben az egyes szakmákban jól kereső, kezdő diplomások anyagi támogatásáról van szó. Ám azt a diplomát előbb meg kell szerezni. S ott a tandíjat nem a diák, nem is a majdani diploma fizeti, hanem a szülők. Akik között nemcsak az SZDSZ holdudvarához tartozó, magas jövedelmű diplomagyűjtők akadnak, hanem szerényebb „pénzeszközökkel” rendelkezők, sőt még munkanélküliek is. Illő és igazságos, hogy az ő gyermekeik tanulmányi költségeit az egész társadalom viselje az adókon keresztül.
A tandíj a legszegényebbeket zárja el a tanulás, a felemelkedés lehetőségétől, ellentmond a szolidaritás, az esélyegyenlőség elvének, konzerválja egyes rétegek hátrányos helyzetét, a társadalom megosztottságát. Arra hivatkozni, hogy a leendő diplomások egyszer majd jól fognak keresni, nem vall túl fejlett szociális érzékenységre. Persze lehet, az SZDSZ nem hozza vissza a tandíjat, kitalál helyette mást. Mondjuk eszközhasználati hozzájárulást, padkoptatási illetéket, diplomaelőleget vagy valami hasonlót. A diákhitel sincs ínyükre. Nem tartják méltányosnak, hogy az adófizetők pénzéből „állami ajándékot” kaphatnak a jövőbeni legkedvezőbb helyzetű réteg tagjai. Nem célszerű rászoktatni a leendő elitet efféle adományokra. Ebből az következik, hogy az SZDSZ hívei nem akarják visszafizetni a diákhitelt. Nagyjából az a rész, amelyik nem szorult rá, mégis felvette. A társadalmi igazságosságra nem lesz gondunk. Az SZDSZ elrendezi. A szegények maradjanak nyugton, ássák tovább az árkot, a felsőoktatás nem az ő ügyük. A diplomával úgysem tudnak mit kezdeni, maximum bekeretezik. A saját költségükön, s nem az „adózók pénzéből”. Azt a szabad demokraták majd szétosztják. Egy marihuanás cigaretta vagy egy ópiumpipa mellett.
Liberálisan, globálisan, nemzeti elkötelezettségtől mentesen.