Öt nőt ölt meg a balástyai férfi

Simits Timea
2002. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beismerte csütörtökön ötödik gyilkosságát is az a 34 éves balástyai férfi, akit két hónappal ezelőtt fogott el a rendőrség. Bárány Zoltán főhadnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője lapunknak elmondta: a férfi – a több környékbeli nő eltűnése miatt elvégzett – hat hónapos felderítőmunka eredményeként került a rendőrök látókörébe, s három nő megölésének alapos gyanúja miatt vették őrizetbe. Mindhárom gyilkosságot beismerte, s útmutatásai alapján a holttestek (egy 1998 tavaszán eltűnt 35 éves nőé, egy 1998 nyarán eltűnt 18 éves lányé, s egy 2001 nyarán eltűnt 19 éves lányé) is előkerültek. Későbbi kihallgatásakor a gyanúsított egy negyedik nő megölését is elismerte, ám az általa megjelölt bányatónál egyelőre nem találták meg a tetemet.
A csütörtökön beismert ötödik gyilkosság áldozatát – szintén a tettes útmutatása alapján – a rendőrök tegnap megtalálták. A bányatónál továbbra is nagy erőkkel kutatnak.
Az előzetes letartóztatásban lévő férfi tetteinek okáról egyelőre nem hajlandó beszélni – tette hozzá Bárány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.