Pályázat az MTI elnöki posztjára

Tábori Gabriella
2002. 05. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eltérően a korábbitól, kétfordulós pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda (MTI) elnöki posztjára az intézményt felügyelő Tanácsadó Tulajdonosi Testület (TTT). A kétfordulós eljárást az indokolja, hogy így az első rész lezárását követően az indulók még kiegészíthetik, pontosíthatják június 30-ig benyújtott pályamunkáikat. A beérkezett dokumentumokat július 15-ig bírálja el a testület, majd dönt arról, kik kerülnek a második fordulóba. A végső elbírálás határideje október 3.
A pályázati kiírás szerint a TTT ezután évente egyszer „beszámoltatás keretein belül értékeli”, hogy az MTI elnöke miként valósítja meg a pályázatában foglaltakat. Elhangzott, hogy az MTI Rt. gazdálkodása nyereséges, nem küzd olyan problémákkal, mint a közszolgálati televízió, azonban az új elnökre vár az intézmény mainál átláthatóbb finanszírozási rendszerének kidolgozása. Kérdésre válaszolva Langmár Ferenc, a TTT Fidesz által delegált elnöke elmondta: igyekeznek a lehető legtöbb információt megadni a részvénytársaság működéséről a pályázóknak, azonban azt tapasztalják, hogy az MTI menedzsmentje ellenáll annak, hogy bizonyos adatokat kiadjon a cég gazdálkodásról.
A nemzeti hírügynökség jelenlegi elnökének, Dorogi Sándornak a megbízatása november végéig szól. Így ha a TTT – a törvény szerint tagjai kétharmadának egyetértésével – elnökjelöltet tud állítani, akkor a miniszterelnöknek, majd Mádl Ferenc köztársasági elnöknek közel két hónapja marad a kinevezésre.
Az MSZP várhatóan arra törekszik majd, hogy a lehető legrövidebb időn belül „felduzzassza” a TTT-t. Jelenleg ugyanis a hattagú grémiumban egy MSZP-s és egy SZDSZ-es tag foglal helyet – ezzel a szavazatok egyharmadát képviselve. Az országgyűlési választások eredménye nyomán azonban a MIÉP-es és egy FKGP-s delegált immár formálisan semlegesnek minősül, így a törvény alapján kiegészíthető a TTT.
Lapunk úgy tudja, Dorogi Sándor, a mostani elnök nagy valószínűséggel megméreti magát a pályázaton. Lovas Lajos, az MTI jelenlegi alelnöke kérdésünkre közölte: egyelőre nem döntött arról, indul-e az elnöki posztért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.