Program két olvasatban

2002. 05. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte sajtótörténeti csemege lett abból, hogy a Magyar Nemzet szemfüles sajtómunkása besettenkedett illetékes elvtársék kormányprogram-kotyvasztó boszorkánykonyhájára, és elcsent egyet a koalíciós partnerek által titkos félhomályban szerkesztgetett dokumentumból. De jaj, nem a végleges kormányprogram-tervezetet szereztük meg, hanem a végleges előttit, a megfésületlent, amelyet pünkösdkor – amikor a keresztények és a keresztyének Krisztus feltámadását ünnepelték – öntöttek végleges formába. Valóban, hihettük volna, hogy a „jó” program került a birtokunkba, ám néha valóban „ámulatba” ejtett bennünket az „egyetlen szellemi elit” által fogalmazott programszöveg.
Elismerjük: a versenyre méltó laptársunk – igaz, csak három nap múlva – a végleges kormányprogramról számolhatott be olvasóinak, a Magyar Nemzet viszont három nappal korábban ismertette a Medgyessy-program főbb pontjait, mégha pongyolább stílusban íródott dokumentummal is kellett megbirkóznunk, lényegi eltérés nem volt a fontos programpontok között. Leszámítva, hogy a végleges változat már nem bíbelődik a helyzetértékelésekkel, ezeket végül szinte kivétel nélkül elhagyták.
Sőt, megismerve a Magyar Távirati Iroda által közzétett végleges programtervezetet, állíthatjuk: a nyers kormányprogram-tervezet sokkal izgalmasabb dokumentum, mint amit tálcán vittek laptársunknak. Mert a nyersből az is kiderül, mi az, ami a véglegesből kikerült.
Sajtóviszonyaink miatt mégsem sikerült a Medgyessy-kormányprogram első közlésével „levernünk” baloldali laptársainkat a hírversenyben, mert az elektronikus hírközlő szervek egyöntetűen elhallgatták a Magyar Nemzet hírét. Nyilván azt hihették: ilyen bravúrra ezek a jobboldali sajtómunkások képtelenek, nyilván fogalmaztak maguknak szoclib stílusban egy kormányprogramot. Más magyarázat nincs rá, hogy a hír ez esetben miért nem volt szent.
Lehet, hogy az volt a baj, hogy mi némi kritikai észrevétellel kezeltük a programszöveget, míg laptársunk a szakmai tárgyilagosság jegyében szerénykedte ki például a várható energiaár-emelésre vonatkozó programtézis hangsúlyozását. De hát ilyen az, ha valaki nem megszerez egy információt, hanem tálcán kapja, úgy látszik, a legolvasottabbak ilyenkor nem maradnak hálátlanok. Szemelgessünk hát egy keveset a pünkösdi korrektúra előtti Medgyessy-programból, néhány gyöngyszemet, ajándék gyanánt hűséges olvasóinknak. A jogállamiság szavatolása fejezetből a programkorrektorok kiszedték a következő ígéretet: „A kormány azonnal megszünteti a koncepciós adóellenőrzésekkel, a mesterségesen kreált büntetőeljárások indításával a nyomásgyakorlás politikai taktikáját. Egyszer s mindenkorra feledtetni kívánja a közhatalommal való visszaélésen nyugvó megfélemlítési törekvéseket.”
Ha gonoszkodni akarnánk, azt mondhatnánk: a hatalomra készülődőknek már eszük ágában sincs megszüntetni a mesterségesen kreált büntetőeljárásokat, vagy úgy gondolják, amit eddig koncepciós adóellenőrzéseknek véltek az MSZP háza táján holmi vecsési számlagyár árnyékában, arról mégsem merik tán azt mondani, hogy koncepciós ügy volt.
„Az állami támogatások esetében nem szabad megkülönböztetést tenni kormánypárti és ellenzéki megyék, városok, községek között. A nagyon is szükséges, elengedhetetlen vidékfejlesztés ugyanakkor nem szoríthatja háttérbe Budapestet.” Ez a mondat kimaradt a Decentralizált modern kormányzás és önkormányzatok című fejezetből.
Az eredeti szövegben a kormány még „kezdeményezi … azon vizsgálóbizottságok felállítását, amelyek létrejöttét a megelőző ciklusban a kormánytöbbség megakadályozta”, az új változat szerint már csak „támogatni fogja” az ilyen előterjesztéseket. Ugyanakkor eredetileg a kormány azt ígérte, „lehetővé teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságok létrehozását”, az újabb programszöveg szerint csak „nem akadályozza” majd.
A kormány – mint arról a kormányprogram-tervezet ismertetésekor beszámoltunk – alkotmánymódosítást javasol. Az eredeti programtervezet szerint ezt „esetleg népszavazás is megerősíti”, ám az esetleges népszavazást a végleges szöveg nem tartalmazza. Mondhatnánk: ennyire azért mégsem akarják kiszélesíteni a demokráciát.
Bárándy Péter igazságügyminiszter-jelölt parlamenti bizottsági meghallgatása során hangsúlyozta a telekkönyvi rendszer reformjának szükségességét. Ez egybecsengett az „eredeti” kormányprogram-tervezet Gazdasági és civil jog című fejezetben rögzített kormányzati célokkal. Ennek ellenére kimaradt a programból az ingatlan-nyilvántartás anomáliáinak megszüntetésére vonatkozó konkrét javaslat, miszerint „visszaáll a bíróság által felügyelt telekkönyvi rendszer, a jelenlegi kaotikus államigazgatási földnyilvántartás helyett (a 10 év alatt kifejlesztett modern cégbírósági kereskedelmi regiszter mintájára)”.
Az igazságszolgáltatási szervezetre vonatkozó kormányzati célok közül eltűnt „a jogi háziorvos” intézményének felállítására vonatkozó, egyébként támogatásra érdemes elgondolás. A kormány eredeti programja szerint még „gazdaságilag ösztönözhetők azok az úgynevezett univerzális ügyvédek, akik főleg vidéken, illetve a budapesti peremkerületekben mintegy jogi háziorvosként az emberek különböző egyszerű jogi ügyeivel foglalkoznak”. A tervezet tervezete szerint „2002. július 1-jétől megszűnik a közszolgálati tv előfizetési díja”, a végleges verzió szerint ez is kimaradt, vagyis mégsem szűnik meg. Ugyanakkor tény, hogy szinte teljesen átfogalmazták A gazdaság állapotáról és a közelmúlt gazdaságpolitikájáról szóló fejezetet. A gazdasági program lényegesen nem változott a pünkösdi kormányprogram-korrekció során.

Az MTI és a tájékoztatás
Részlet a Magyar Távirati Iroda interneten található honlapjának bemutatkozó anyagából:
„Túlzás nélkül állítható: az újságírószakmán belül a hírügynökségi újságírás követeli a legnagyobb önfegyelmet, lemondást: a Magyar Távirati Iroda (MTI) munkatársai éjjel-nappal készenlétben állnak. Úgy jellemezném, hogy ez az újságíráson belül a legkatonásabb műfaj. … A hitelesség, az elfogulatlan, pontos és gyors tájékoztatás évtizedekre visszanyúló hagyománya az MTI számára olyan értéket jelent, amely nélkülözhetetlen a jelen és a jövő szempontjából, egyben pedig magasra állítja a mércét a hírügynökség mai és jövőbeni munkatársaival szemben. … a Hit, Tisztesség és Alázat, amellyel munkatársaink a mindennapokban teszik a dolgukat annak érdekében, hogy a három nagy betű évtizedek múltán is a hitelesség és megbízhatóság szinonimája legyen. Dorogi Sándor elnök.”
2002. május 18-án, szombaton a Magyar Nemzet Nőhet az energiaár címmel, egész oldalon adja közre az SZDSZ–MSZP kormány programjának részleteit. A kormányprogram nyilvánosságra hozatalának tényére a távirati iroda nem reagál, a Magyar Szocialista Párt egyetlen politikusát sem szólaltatja meg, hogy kommentálja a Magyar Nemzetben megjelenteket.
2002. május 19., vasárnap: a nyilvánosságra hozott kormányprogram továbbra sem kelti fel a Magyar Távirati Iroda figyelmét.
2002. május 20., hétfő: az MTI már harmadik napja nem vesz tudomást a Magyar Nemzetben nyilvánosságra került kormányprogramról.
2002. május 21., kedd: A Magyar Távirati Iroda Elkészült a kormányprogram – részletek a Népszabadságban címmel két részben közzéteszi a napilap cikkét az alakuló kormány programjáról, amelyet az MSZP juttatott el a napilaphoz. A szöveg tartalma gyakorlatilag megegyezik a Magyar Nemzetben megjelentekkel.
2002. május 22., szerda: Az MSZP a Népszabadság után végre az MTI-nek is átküldi a programot, amely teljes egészében közli azt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.