Rablók és útonállók, a Dunántúl rémei

Szepesi Attila
2002. 05. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsigmond király uralkodása idején, főként annak utolsó szakaszában, az 1430-as években szinte egymást érték a rablótámadások a Dunántúlon. Ekkoriban zsinat zsinatot követett, és az országunkon átvonuló delegációkat a haramiák gyakran fosztották ki. Voltak persze „hagyományai” hazánkban az efféle garázdálkodásoknak: 1214-ben orosz kereskedőket, 1224-ben három dúsgazdag olasz kalmárt, 1278-ban egy velencei kereskedőt raboltak ki a Dunántúlon. Utóbbit feltehetően a Németújvári família. E főrangú családról tudni kell, hogy tagjai rablólovagokként híresültek el.
A legnagyobb szabású orvtámadásra 1434-ben került sor. Ekkor vonult át országunkon – a bázeli zsinatra igyekezve – a bizánci delegáció. Bár ezeken az „átvonulásokon” általában népes küldöttség vett részt, megerősítve magyar fegyveres kísérettel is, a konstantinápolyi császár delegátusait mégis kirabolták valahol Zala megyében. Ez az útonállás, melyet nyilván nagyobb, szervezett és jól felfegyverzett csapat követett el, Luxemburgi Zsigmond királyunknak is igen kínos volt, ezért utasította kedves udvari vitézét, Szécsi Tamást, hogy nyomozza ki az ügyet és szerezze vissza az elorozott kincseket.
Szécsi maradéktalanul végre is hajtotta az uralkodó utasítását, és az elrabolt értéktárgyak végül visszakerültek azokhoz, akiké voltak. Fennmaradt egy Zsigmond királynak tulajdonított levél, mely az esetről beszámol. Sajnos, épp magáról a rablótámadásról, illetve annak körülményeiről és a vétkesek megbüntetéséről hallgat az okmány, viszont felsorolja a visszaszerzett tárgyakat.
A levélből megtudhatjuk, hogy „a mi hívünk, Gersei Pető fia, László, Zala és Vas vármegye főispánja” aktív közreműködésével sikerült a kincsek nyomára találni. Egy bizonyos Bödei Istvánnál lelték meg a rabolt ékszerek és egyéb értéktárgyak nagy részét, melyeket aztán „a gonosztevők jelenlétében átadtak Szécsi Tamásnak, aki azokat Ulm városába elhozta és nekünk átadta”.
Érdemes szemügyre venni a visszaszolgáltatott tárgyak listáját. Kiderül belőle, mi mindent hordott magánál egy-egy útnak eredő küldöttség. Szó esik „mérgek ellenszerét tartalmazó” üvegedénykéről, aranyozott ezüsttel díszített selyemövről, cobolyprémmel ékes süvegről, „aranybélésű” ezüstkehelyről, aranyozott ezüstkanalakról, ezüsttáblájú evangéliumról, selyemdamaszt „párduchátú” köntösről, aranyszálakból kötött gombokról. Továbbá: nyusztprémmel díszített teveszőr köntösről, ezüstveretű késről, cobolyköpenyről, hiúzprémes kabátról, öt vég finom vászonról, sárga sarukról, görög könyvekről, ezüstkannáról és török szablyáról is. A lista az említett sokszorosa, csak néhány érdekesebb és a korra jellemző tárgyat soroltunk fel róla. Előkerült még két korbács (!), két gyönggyel díszített kereszt, három aranyba foglalt drágakő, továbbá – hogy némi komikuma is legyen az esetnek – két olyan díszes kereszt is, melynek a bizánci császár követségéből nem akadt gazdája. Nyilvánvaló, hogy a haramiák ezt még korábban orozhatták el valaki mástól…
Senki ne higgye, hogy a középkorban magyar, netán kimondottan „dunántúli specialitás” lett volna az útonállás, a módos kalmárok és más tehetős utazók kifosztása. Korabeli nyugati krónikák és levelek Angliától a németek lakta földig hemzsegnek a hasonló, sőt az említett dunántúli eseteket felülmúló orvtámadásoktól, melyek gyakran az áldozat halálával végződtek. Minden város és falu határában – nálunk is, de tőlünk nyugatabbra és keletebbre is – ott állt a bitófa, és gyakran ott függött rajta elrettentésül néhány „megtévedt lélek”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.