Réti az FKGP új elnöke

Kis Ferenc
2002. 05. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leváltották az FKGP éléről Torgyán Józsefet szombaton, a kisgazdák országos nagygyűlésén, illetve nagyválasztmányi ülésén, ahol ezt követően Réti Miklóst, a Pest megyei szervezet vezetőjét választották pártelnökké. Ügyvezető alelnöknek Deák József volt pártfőügyészt, alelnököknek pedig Gyimóthy Gézát, Ádám Pált, Zsikla Győzőt, Pallag Lászlót, Barkóczi Gellértet és Ördög Istvánt választották. A főtitkári tisztséget egy fiatal, eddig ismeretlen kisgazda aktivista, Hegedűs Péter kapta meg – tájékoztatott Réti Miklós. Az új pártelnök azt is elmondta: céljuk egy demokratikus, európai néppárt felépítésének megalapozása.
A nagygyűlést követő beszámolóból az is kiderült, hogy az elnöki posztra 8-an pályáztak, köztük G. Nagyné Maczó Ágnes, ő azonban visszavonta jelölését és nem is vett részt a rendezvényen. Az országos nagygyűlésen a küldöttek 58, a nagyválasztmányon pedig több mint 68 százaléka jelent meg, így mindkét fórum határozatképes volt. Deák József új ügyvezető alelnök kijelentette: a döntések legitimek, mivel a pártalkotmány szerint az országos elnök akadályoztatása esetén a főtitkárnak is van joga összehívni ezeket a fórumokat.
– Torgyán József a saját csapdájába esett azzal, hogy bezárkózott a székházba és nem engedte be az elnökség tagjait, így a testület munkáját akadályozta – fogalmazott Deák. Közölte: hatályon kívül helyezték a volt elnök minden olyan határozatát, amely a választások első fordulóját követően született. Torgyán József azonban korábban már jelezte, hogy bíróságon támadja meg a döntéseket.
Réti Miklós elmondta: az FKGP teljes körű amnesztiát hirdet, a korábban kizárt tagok viszszavételéről a lakhely szerinti helyi szervezetek dönthetnek. Hangsúlyozta: véget vetnek a politikai „oldalazásoknak” és tárgyalást kezdeményeznek a nemzeti pártokkal, illetve a Fidesz színeiben parlamentbe jutott kisgazda képviselőkkel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.