A státustörvény romániai végrehajtására vonatkozó Orbán– Nastase megállapodás szövegében nincs szó arról, hogy magát a memorandumot idővel újratágyalják – hangsúlyozta lapunknak a kormányzó román párt főtitkára. Cosmin Gusa ugyanakkor többszöri érdeklődésünk ellenére is kitérő választ adott arra, hogy ezek szerint továbbra is elutasítják-e az egyezmény felülvizsgálatát. Mindez azt követően hangzott el, hogy a román Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttsége tegnap Budapesten megbeszélést folytatott az MSZP frakcióvezetőjével és Szabó Vilmos szocialista képviselővel, a Határon Túli Magyarok Hivatalának leendő elnökével. A tárgyalás után Szabó Vilmos úgy fogalmazott, hogy a két párt álláspontja eltér a memorandum felülvizsgálatának szükségességére vonatkozóan, az MSZP ugyanis továbbra is szorgalmazza a megállapodás újratárgyalását. A képviselő kifejtette, hogy az új kormánynak hivatalba lépése után át kell tekintenie, mi történt a memorandum aláírása óta. Mint Szabó elmondta: nincsenek pontos információik erről, mindössze azt tudják, hogy levélváltás volt a magyar és a román kormány között. Szabó szerint míg a távozó Orbán-kormány és a Nastase-kabinet között nem volt nézeteltérés e téren, addig a Medgyessy-kormány és a román kabinet között már van probléma, mégpedig a memorandum megítélését illetően. Szabó Vilmos elismerte, tud arról, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) úgy véli, nincs szükség az egyezmény módosítására. Hozzátette ugyanakkor: „Az MSZP tiszteletben tartja Markó Béla megközelítését, miszerint nem kell újratárgyalni a memorandumot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az RMDSZ álláspontja minden esetben egybe fog esni az új kormány véleményével. Érdekeink is eltérnek bizonyos mértékben, ezért néhány ponton maga a döntés sem fog megegyezni a határon túli magyar szervezetek álláspontjával” – szögezte le a HTMH leendő elnöke.
A román kormányzó párt főtitkára ezzel egy időben azt hangoztatta, hogy a megállapodás rendezte a két ország közötti politikai kérdéseket, a kedvezménytörvény végrehajtására vonatkozóan viszont néhány technikai aspektus még tisztázásra vár. A bukaresti kabinet ezért a jövőben nem a megállapodásra, hanem inkább a kedvezménytörvényre kíván koncentrálni. A jogszabályra vonatkozó részletkérdéseket pedig a román–magyar kormányközi vegyes bizottság kisebbségügyi bizottságában tekintik majd át.
Valverde összeesett otthon a nappaliban, megijedtek a Real Madrid szurkolói + videó
