Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetBővítenék a Széchenyi-tervet Akárcsak tavaly, az idén is szükséges lesz a Széchenyi-terv költségvetési keretének kibővítése, ezért a kormány megbízta a gazdasági és a pénzügyminisztert egy ilyen témájú előterjesztés elkészítésére – tájékoztatott Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára. A költségvetési keretnek a felmerült igényekkel összhangban lévő, de legalább 50 milliárd forinttal történő bővítésére kell javaslatot tenniük a tárcáknak június 20-ig. (MTI) Európa-ünnep A kormány az elmúlt négy évben a korábbinál erőteljesebb nemzetpolitikát kívánt megvalósítani, ennek részeként növelte a határon túli magyarságnak nyújtott támogatást, intézményesítette ezen közösségek kapcsolatát, és létrehozta a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényt. Erről Martonyi János külügyminiszter beszélt tegnap Piliscsabán, a Pázmány Európa-napok megnyitóján. (MTI) USA: csökkenő olajtartalék Olajtartalékainak vártnál nagyobb csökkenéséről adott számot az amerikai kormány. A május 3-ával zárult egyhetes időszak alatt a készlet – 5,5 millió hordóval – 320 millió hordósra apadt, és az egy évvel korábbi szintjétől is csaknem ilyen nagyságrenddel marad el – közölte az MTI. A készletek csökkenése alapvetően befolyásolja az európai árakat. A hírre tegnap a londoni olajtőzsdén nyitáskor 24 centtel 25,65 dollárra erősödött a Brent ára. (H. T.) Corvin-ösztöndíjasok Valamennyi Corvin-lánccal kitüntetett élt a jogszabály adta lehetőséggel, megneveztek egy-egy személyt, akik alkotómunkájuk támogatására havi nettó ötszázezer forint ösztöndíjban részesülnek három éven át. Így most jelölték az ösztöndíjra Tóth Eszter atomfizikust, Oblath Gábor közgazdászt, Háy János írót, költőt, Vörös Győző egyiptológust, Balogh Péter ökológust, földrajztanárt, Durkó Péter zeneszerzőt, Szép Gyula zenetanárt, Szaladják István operatőrt, Fodor Mihályné történettudományi folyóirat-alapítót, Szmrecsányi Boldizsár szobrászművészt, Molnár Árpád kémikust és Tardos Gábor matematikust. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















