Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetLezárul a gázárper Hétfőn tárgyal és várhatóan állást is foglal a Legfelsőbb Bíróság arról, hogy helyénvaló-e a Mol Rt. felülvizsgálati kérelme, amelyet a Legfelsőbb Bíróság jogerős határozata nyomán nyújtott be az olajvállalat. A Mol Rt. a gázáremelés alacsony mértéke miatt kártérítésért pereli az államot, amiért az Orbán-kabinet 2000-ben – szociális okokra és az infláció leszorításának szükségszerűségére hivatkozva – nem volt hajlandó évi hat százaléknál nagyobb mértékben emelni a földgáz árát. (H. T.) Riadókészültség Csehországban Csehországban riadókészültségbe helyezték a légvédelmet, mert egy ismeretlen telefonáló közölte: támadás készül a dél-morvaországi Brünnben álló három toronyház ellen – jelentette tegnap a Nova kereskedelmi televízió. Milan Repka, a védelmi minisztérium szóvivője ezt megerősítette, de részleteket nem közölt. Jaroslav Tvrdík védelmi miniszter hangsúlyozta: a hatóságok minden szükséges intézkedést megtettek az esetleges veszély elhárítására. A húszemeletes toronyházakat már csütörtökön kiürítették. A Nova szerint valószínű, hogy inkább egy rossz viccről, semmint komoly fenyegetésről lehet szó. (MTI) Az első út Rómába vezet Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök és Kovács László, a külügyi tárca leendő vezetője hétfőn, az új kormány beiktatását követően Rómába utazik a NATO–orosz tanács csúcstalálkozójára – jelentette be Gál J. Zoltán helyettes kabinetfőnök. A találkozót május 28-án tartják, ahol aláírják az új NATO– orosz tanács létrehozásáról szóló dokumentumot. (MTI) Ukrajna a NATO-ba tart Történelminek nevezték tegnap azt a csütörtöki bejelentést, amely szerint Ukrajna megkezdi a folyamatot, amelynek végső célja a NATO-csatlakozás. A döntés a kijevi nemzetbiztonsági tanács ülésén született, amelyen Leonyid Kucsma ukrán államfő elnökölt. Az ország képviselői hivatalosan június 9-én tájékoztatják a NATO-t, amikor Ukrajnába látogat George Robertson, az atlanti szövetség főtitkára. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















