Berlin támogatja a tízes bővítést
Berlin. Németország pártolja azt, hogy a bővítés első körében akár tíz ország is csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Egyúttal osztja azt a magyar nézetet, hogy az esetleg lemaradókra nem szabad tekintettel lenni, és a „házi feladataikat” teljesítő tagjelölteket be kell fogadni az unióba – közölte berlini tárgyalásait összegezve Gottfried Péter. A Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának vezetője elmondta: bizonyos „kényes kérdések” kivételével a németek részéről határozottan megvan az akarat arra, hogy a csatlakozási tárgyalásokon mielőbb lezáruljanak a még nyitott fejezetek. (MTI)
EU-érdektelenség Csehországban
Prága. Csehországban jelenleg csak a lakosság 46 százaléka támogatja az európai uniós csatlakozást. Ez gyakorlatilag ugyanaz a szint, mint 1996-ban, amikor az uniós csatlakozásról szóló országos vita elkezdődött. Az Eurobarometr közvélemény-kutató intézet szakértői szerint a cseheket nemigen érdekli az Európai Unió, mert nem sokat tudnak annak működéséről. (MTI)
Kisebbségvédelmi egyeztetések
Belgrád/Budapest. Május 13-án Belgrádban kerül sor a magyar–jugoszláv kisebbségvédelmi egyezmény szövegét egyeztető újabb szakértői találkozóra – áll a magyar Külügyminisztérium lapunkhoz eljuttatott nyilatkozatában. Magyar részről Lőrincz Csaba, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, jugoszláv részről az igazságügy-miniszter helyettese vezeti az egyeztetéseket. Az első szakértői forduló tapasztalatai is megalapozottá teszik azt a várakozást, hogy a tovább folytatódó szakértői egyeztetések előmozdítják a kétoldalú kisebbségvédelmi keretek mielőbbi létrehozását. Ezt az is alátámasztja, hogy mindkét országban a kisebbségvédelemre vonatkozó európai normákon alapuló kisebbségi törvény van érvényben. (MN)
Öngyilkos belga ámokfutó
Brüsszel. Két marokkói bevándorlót ölt meg és négyet megsebesített tegnap Brüsszelben egy idős férfi, mielőtt magára gyújtotta lakását. Hatósági közlés szerint Hendrik Vyt, akit kötekedő természetéről és szélsőjobboldali, bevándorlóellenes nézeteiről ismertek, vitába keveredett a házban alatta lakó marokkói családdal. (MTI)
Alakul a loja dzsirga
Kabul. Afganisztánban megválasztották a loja dzsirga, a törzsi vezetők hagyományos gyűlése első 23 tagját – közölték az ENSZ illetékesei Kabulban. A törzsi gyűlés – amelynek ülését június 10-16-a közé tervezik – választja majd meg az ország új, széles társadalmi alapokon nyugvó átmeneti kormányát. A loja dzsirga összehívása több évszázados hagyomány Afganisztán törzsi szerveződésű társadalmában a fontos döntések meghozatalára. A testület alakuló ülését június 10-én Záhir sah volt afgán király nyitja majd meg. (MTI)
Egyedülálló a magyar csipszadó, más országok is követnék a példát
