Röviden

MTI
2002. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakértői javaslat a Sándor-palotára
Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök korábbi ígéretéhez híven neves közéleti személyiségekből, hozzáértő emberekből álló testületet kért fel arra, hogy a Sándor-palota további hasznosításával kapcsolatban javaslatokat tegyen – tájékoztatott Gál J. Zoltán, Medgyessy Péter helyettes kabinetfőnöke. A politikus felkérését elfogadta Glatz Ferenc történész, Ráday Mihály városvédő, Katona Tamás volt MDF-es képviselő, korábbi I. kerületi polgármester. Az új miniszterelnök nem költözik a Sándor-palotába, mert a több milliárd forintba kerülő felújítás után az épület protokollcélokra alkalmasabb, mint a napi munkára, Medgyessy pedig erre kíván összpontosítani – közölte Gál. (MTI)

Nem írják újra a német írásbelit
Az ország három iskolájában véletlenül szerdán íratták meg a pénteki szakközép-iskolai németérettségit. Pongrácz László, az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont főigazgató-helyettese lapunknak elmondta: az ilyenkor szokásos eljárási rend szerint a már meglévő érettségi póttételeket eljuttatták az összes érintett szakközépiskolába, ahol tegnap zökkenőmentesen lebonyolították a németvizsgákat. (H. J.)

Jelentés a diákok teljesítményéről
Napokon belül megkapják az oktatási intézmények 5. és 9. évfolyamán a diákok matematikai, valamint olvasás-szövegértési teljesítményéről készült jelentést. Pálinkás József oktatási miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az elkészült felmérés alapján az iskolákból véletlenszerűen kiválasztott 20-20 gyermek eredményeit össze lehet hasonlítani az országos átlaggal. Az intézmények egy speciális elemző CD-t is kapnak. (H. J.)

Együttműködés a fogyatékosokért
Együttműködési megállapodást kötött tegnap a Magyar Vöröskereszt és az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Éfoész). Mindkét szervezet az értelmi sérüléssel élő emberek és családtagjaik életlehetőségének bővítéséért, életminőségük javításáért dolgozik. A megállapodásban szerepel a rendszeres információ- és tapasztalatcsere, valamint a közös álláspont képviselete azon szervezetek munkájában, amelynek mind a Vöröskereszt, mind az Éfoész tagja. Az értelmi fogyatékosok életlehetőségének és -minőségének javítására irányuló pályázati kiírásokra közösen jelentkeznek majd. (MTI)

A gyermekotthonért rendeznek bált
Jótékonysági bált rendez a Diplomaták Házastársi Szövetségének karitatív csoportja május 29-én a Budapesti Történeti Múzeumban a Gödöllői Tessedik Sámuel Anya- és Gyermekotthon javára. Az intézményben jelenleg 30 fiatal – 14 és 24 év közötti – édesanya és kisgyermeke talál otthonra. Többségük állami intézményből kerül ide. Az intézmény célja, hogy ezek a fiatalok felkészülhessenek az életre, iskolába járjanak és szakmát tanuljanak. A bál fővédnöke Mádl Dalma, a köztársasági elnök felesége. (T. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.