Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ÁPV Rt.-nél folytatja Pál László? Az állami vagyon kezeléséről, valamint a még meglévő nemzeti tulajdon értékesítési lehetőségéről készít stratégiai tanulmányt Pál László volt ipari miniszter, aki – a Magyar Nemzet információi szerint – az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnöki tisztségének is várományosa. Nem megerősített információink szerint Pál Lászlót személyesen Medgyessy Péter kijelölt kormányfő kérte fel az ÁPV Rt. elnöki tisztségére. (H. T.) Borúlátó elemzők A Reuters májusi elemzői felmérése szerint az inflációs várakozások a jegybanki célok fölé ugrottak, jelezve, hogy az elemzők szerint az inflációcélzó rendszer tavaly nyári bevezetése óta a legnagyobb kihívásokat éli át. Ennek megfelelően szinte eltűnt a kamatcsökkentési optimizmus, sőt megjelentek az első kamatemelésre vonatkozó jóslatok. A piaci atmoszféra határozottan borúsabbá vált – tájékoztatta a Magyar Nemzetet felméréséről a Reuters. (MN) Az ország érdekei mindenekelőtt A Munka Törvénykönyve rugalmasabb munkaidő-szervezést biztosító módosításai látszólag kedvezőtlenek voltak a munkavállalóknak, de a magyar kis- és középvállalkozások piaci alkalmazkodó képességének javításával hosszabb távon stabilabb, jobban fizető munkahelyeket jelenthetnek – mutatott rá Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. Hozzátette: szövetségük hasonló elveket vall, mint a most leköszönő kormány, ebből az elvi egyetértésből viszont nem következhetett, hogy a kormány a szakszervezeti igények teljesítését az ország egészének érdekei elé helyezze. (MTI) Carter befejezte kubai látogatását Jimmy Carter volt amerikai elnök pénteken kubai katolikus püspökökkel találkozott, majd visszautazott az Egyesült Államokba. Carter öt püspöktől, köztük Pedro Meurice Estiu santiagói érsektől, a kubai püspöki kar alelnökétől tájékozódott a szigeten uralkodó vallásszabadság mértékéről. A kubai kommunista párt lapja a korábbi gyakorlattal ellentétben szóról szóra idézte Carter beszédét, amelyben számos kritikát fogalmazott meg Fidel Castro rezsimjével szemben. (MTI)

MTI
2002. 05. 17. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.