Röviden

MTI
2002. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Átalakul a szerb kormány
Belgrád. A szerbiai kormánykoalíció, a DOS elnöksége hétfőn késő estén véget ért ülésén döntött a köztársasági kormány átalakításáról. A kabinetben két új alelnöki tisztség lesz, továbbá létrehoznak két új minisztériumot: a környezetvédelmi tárcát és az önkormányzatokért felelős minisztériumot. (MTI)
Észak-koreai menedékkérők
Peking. Szöulba utazhatott – Szingapúr érintésével – az a három észak-koreai, aki a múlt hét elején keresett menedéket az Egyesült Államok észak-kínai, senjangi konzulátusán. Pekingben dél-koreai diplomaták közölték, hogy a három észak-koreai a kínai hatóságokkal folytatott hosszas tárgyalások eredményeként tegnap már el is repült Szingapúrba. Kína egyébként nem adja ki Japánnak azt az öt észak-koreai menekültet, akit a rendőrség május 8-án hurcolt el Japán senjangi konzulátusáról. (MTI)
Ellenzéki akciók Kirgizisztánban
Biskek. Újabb ellenzéki megmozdulásokra került sor Kirgizisztán déli részén, Kerben városában és még tucatnyi más településen, ahol több ezer ember emelt úttorlaszokat és vette ostromzár alá a kormányépületeket. A tüntetők akciójukkal újólag támogatásukról kívánják biztosítani a köztörvényes bűncselekményekkel vádolt Azimbek Beknazarov képviselőt, követelve az alaptalan vádak visszavonását. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.