Röviden

MTI
2002. 05. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jubileumi ülés az Akadémián
A magyar orvosi géntechnikai kutatásokhoz szükséges háttér megteremtésére új részleggel bővül a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete (KOKI): az Orvosi Géntechnológiai Intézet (OGI) két éven belül megkezdi működését – mondta Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke tegnap, az intézet fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen, az MTA székházában. A KOKI – a Semmelweis Egyetemmel, a Richter Gedeon Rt.-vel, valamint az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetével – 1,2 milliárd forint támogatást nyert el a Széchenyi-terv nemzeti kutatási és fejlesztési programok elnevezésű pályázatán. (MTI)
Kevesebb gyermek Békés megyében
Tavaly 3584 gyermek született a megyében, százzal kevesebb, mint 2000-ben – hangzott el az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Békés Megyei Intézete által rendezett tegnapi békéscsabai konferencián. Kincses László megyei szülész-nőgyógyász szakfelügyelő főorvos elmondta, hogy a koraszülések aránya nyolc százalék volt. Hozzáfűzte: a kívánatos négy százalék eléréséhez társadalmi és mentális változásokra lenne szükség, amit önmagában az egészségügy nem képes megoldani. Példaként említette az alkoholizmust és a dohányzás visszaszorítását. (MTI)
Milliók közlekedésre Szombathelyen
Harmincmillió forintos támogatást nyújt idén a szombathelyi önkormányzat a Vasi Volán Rt.-nek a jegyárak támogatására, valamint utazási kedvezményekre. Szabó Gábor polgármester tegnap elmondta: a megyei jogú város önkormányzata két új autóbusz megvásárlását is tervezi, amelyeket várhatóan szeptemberben állítanak forgalomba. A 820 embert foglalkoztató Vasi Volán Rt. tavalyi árbevétele 4 milliárd forint volt, 2002-ben pedig 4,5 milliárd forintos árbevételt terveznek. (MTI)
Diósgyőrött már nem sztrájkolnak
Felfüggesztették figyelmeztető sztrájkjukat az olasz Pezzaioli cég tulajdonában lévő diósgyőri Best-Car Kft. dolgozói tegnap, miután a cég tulajdonosa intézkedett az áprilisi bérek kifizetéséről. Bodnár József, a Vasas Szakszervezeti Szövetség területi titkára és Pászka Gyula szakszervezeti vezető sajtótájékoztatón közölte: a felfüggesztés nem jelenti azt, hogy elállnak követeléseiktől – fűtés, öltöző, fürdő, ivóvíz, szociális helyiségek, jobb munkakörülmények, kollektív szerződés megkötése, idei béremelés –, csupán tudomásul veszik, hogy ezek teljesítéséhez hosszabb időre van szükség. (Sz. B.)
Boldog Apor Vilmos püspök győri ünnepe
Boldog Apor Vilmos vértanú püspök ünnepét holnap tartják a győri bazilikában – közölte Pápai Lajos megyés püspök. Elmondta: 1986. május 23-án szállították át a vértanú püspök hamvait a győri karmelita templomból a bazilika kriptájába. Az ünnep dátumát ehhez az eseményhez kötötték. A püspökről szentmisével emlékeznek meg 10 órakor. (MTI)
Mellőzik a polgárok véleményét
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje azzal, hogy egy háromfős grémiumot kért fel arra, tegyen javaslatot a Sándor-palota jövőbeni hasznosítására, megszegte saját korábbi ígéretét. Medgyessy Péter ugyanis azt ígérte: az épület jövőjét illetően a kerületi polgárok véleményét fogja kikérni – olvasható Nagy Gábor Tamás, a budavári önkormányzat polgármestere által aláírt közleményben. A szakértői javaslat szerepe, hogy egy nyilvánvalóan politikai döntésnek a szakmaiság látszatát kölcsönözze. A közlemény emlékeztet arra: az önkormányzat tulajdonostárs a Sándor-palotát helyreállító közhasznú társaságban. (H. J.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.