Röviden

MTI
2002. 05. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hitel a Vajdaságnak
A Vajdaság százmillió eurós hitelt kért Magyarországtól a tartomány árutartalékainak létrehozására, közölte Igor Kurjacski tartományi mezőgazdasági miniszter. Azt javasoltuk a magyar kormánynak, hogy a vajdasági képviselőház vállaljon garanciákat a hitel visszafizetésére, ám Budapest azt kérte, hogy a szerb kormány „kezeskedjen”. Most azon igyekszünk, hogy megszerezzük a köztársasági kabinet jótállását. Magyarország a kölcsönt tíz évre adná három százalékos kamatra hároméves türelmi idővel. (S. I.)
Kisvállalkozói támogatások>
Az új kormánynak támogatnia kell azokat az eddigi sikeres törekvéseket, amelyek a kis- és középvállalkozások beszállítóvá válását segítették – mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára egy tegnapi beszállítói konferencián. Mint kiemelte: a polgári kormány több módon például a Széchenyi-tervvel, valamint a Beszállítói Befektető Rt. segítségével tette lehetővé, hogy a vállalkozások a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek beszállítóivá válhassanak. (M. Gy.)
ÁFOSZ-tiltakozás
Az Állami Földet Bérlők Országos Szövetsége (ÁFOSZ) az elmúlt évben értékesített 12 állami gazdaság tulajdonosaival egyenlő elbánást, 50 éves, előre meghatározott, fix bérleti díjon alapuló haszonbérleti szerződést követel tagjai számára – hangzott el a szervezet tegnapi közgyűlésén. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.