Szociális támogatás a jól tanuló diákoknak
FŐVÁROS. A Fővárosi Közgyűlés oktatási bizottsága a 2002–2003-as tanévre pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, de nehéz szociális helyzetben élő budapesti tanulókat a középfokú tanulmányok sikeres befejezésében, segítse felkészülésüket a felsőfokú tanulmányok megkezdésében. A pályázat beadási határideje minden kategóriában 2002. június 30. Az elnyerhető ösztöndíj összege – kategóriától függően – havonta tíz- és tizenötezer forint között lehet. Az elbírálás eredményét minden kategóriában 2002 szeptemberében hirdetik ki. (S. K.)
Szeptember közepéig tart a libegő főszezonja
BUDAPEST. A Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága tegnap úgy döntött, hogy május közepétől szeptember közepéig, hétvégén és munkaszüneti napokon reggel 9-től este 8 óráig üzemel a budapesti libegő. Az indítványt, hogy az esti zárást egy órával korábbra tegyék, a bizottság elvetette. A libegő szeptember 16-tól október 31-ig hétköznaponként szakaszosan működik, hétvégén és munkaszüneti napokon 9–17 óráig, szeptember közepétől október végéig pedig folyamatosan üzemelhet. November 1-jétől december végéig minden nap szakaszos jelleggel működik. (S. K.–MTI)
Az egykori polgármester lett Budavár díszpolgára
I. KERÜLET. Hagyományosan május 21-én tartják a kerület napját a budavári önkormányzatban. Ilyenkor adják át a díszpolgári címet azoknak, akik a kerület hírnevéért különösen sokat tettek. Tegnap, a vár visszafoglalásának 153. évfordulóján Vígh Béla jogász, a kerület egykori polgármestere vehette át a megtisztelő kitüntetést. A polgármesteri hivatal aulájában tartott ünnepségen fellépett a Kodály Magyar Kórusiskola, Helyey László színművész és Vígh Kristóf zeneszerző, a kitüntetett fia. (MN)
3 alapanyag, amit pajzsmirigy-alulműködés esetén jobb kerülni
