Röviden

Brit–spanyol csúcs Tony Blair brit kormányfő tegnap szorgalmazta az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Spanyolország miniszterelnökétől az EU közös bevándorlási politikájának újbóli napirendre tűzését az unió következő, sevillai csúcstalálkozóján. A brit–spanyol kormányfői tanácskozás másik napirendi pontja, a Gibraltár jövőjéről folyó kétoldalú tárgyalások kapcsán José María Aznar cáfolta, hogy „válságba” került volna a spanyolországi brit enklávé hovatartozásáról kezdett párbeszéd. (MTI) Adóbevallási határidő A társasági adóbevallást május 31-ig kell postára adni, eddig kell befizetni a hátralévő különbözetet is. Az APEH a határidő elmulasztása esetén mulasztási bírságot szabhat ki. Ennek mértéke ha a késés nem haladja meg a 15 napot, a teljes évi adó öt százaléka, a harminc napon túl beadott bevallásoknál harminc százalék. A mulasztási bírság összege maximum százezer forint. Május 31. a bevallási és befizetési határideje a helyi iparűzési adónak is. (MTI) Merénylet Bejrútban Ahmed Dzsibril, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért – Főparancsnokság elnevezésű szélsőséges palesztin szervezet vezetőjének fia volt az egyetlen áldozata a tegnapi bejrúti pokolgépes merényletnek – közölték rendőri források. A személygépkocsiba rejtett pokolgép a libanoni főváros nyugati részén lépett működésbe. (MTI) Bukaresti vendégek A Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttsége az MSZP meghívására holnap Budapestre látogat. Cosmin Gusa, a PSD főtitkára elmondta: a két párt megállapodásáról és a Szocialista Internacionálén belüli egyeztetésről tárgyalnak majd. A találkozón szó lesz a tavaly decemberben megkötött Orbán–Nastase-megállapodásról is. (W. T. I.) Ismét „leült” az USA gazdasága Meglehetősen lassan kap lábra az amerikai gazdaság: áprilisban 0,4 százalékkal süllyedt a Conference Board gazdaságkutató csoport által összeállított mérőszám. Márciusról a csoport a mutató 0,1 százalékos emelkedését mutatta ki. A 0,4 százalékos visszaesés hét hónapja a legjelentősebb. (MTI) Bérlakások Gödöllőn A GÉV Huniber Építőipari Kft. nyerte el a gödöllői önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást 43 bérlakás megépítésére. A Széchenyi-tervből támogatott, félmilliárd forintos megbízás magában foglalja a 2150 négyzetméter hasznos alapterületű, három kétemeletes és egy háromemeletes épület teljes körű megvalósítását. (MTI)

–
2002. 05. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.