Röviden

–
2002. 05. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Javult a Legfelsőbb Bíróság mérlege
Fordulatot jelent a Legfelsőbb Bíróság (LB) ítélkezési tevékenységében a tavalyi év, mivel tíz év után először csökkent a folyamatban maradt ügyek száma – közölte Lomnici Zoltán, az LB elnökhelyettese. Kiemelte: az LB-re érkezett ügyek száma a rendszerváltás óta megháromszorozódott, ugyanakkor a bírák száma csak15 százalékkal nőtt. – Az ügyhátralék csökkentése mellett a legfontosabb célkitűzés, hogy az LB több energiát fordítson az országosan egységes ítélkezési gyakorlat kialakítására – tette hozzá Lomnici. (MTI)

Pannon Rádió: egy adó sugároz
Büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány mint a Gidó Média Kft. egyik tulajdonosa a Pannon Rádió frekvenciahasználata, telephelye és műsorszolgáltatása ügyében. A 99,5-ös frekvencián május 10-től két adó sugározott: az egyik a hagyományos Pannon Rádió, amelyet az alapítvány eredeti stábja készít. Egyidejűleg Gidófalvi Attila, a kft. ügyvezető igazgatója ugyanazon a frekvencián új adást indított el. Szombat délelőtt óta csak a Szabadság téri stúdióban készített műsor hallható. Gidófalvi Attila, a rádiót működtető Gidó Média Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: azért kapcsolták le saját adójukat, mert azt remélik: sikerül megállapodniuk a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvánnyal. (MTI)

Ünnepelt Szeged
A szegediek a hétvégén ünnepelték városuk napját. A szombati díszülésen Bartha László polgármester a jelenlévőket emlékeztette arra: 1716-ban az országgyűlés Szegedet a szabad királyi városok sorába iktatta. A renszerváltozás óta az ünnepség részeként elismeréseket adnak át. Bartha László ezúttal Mészáros Rezsőnek, a Szegedi Tudományegyetem rektorának nyújtotta át a díszpolgári oklevelet. Pro Urbe-díjban részesült Tekulics Péter professzor, a gyermekkórház orvosigazgatója és Nárai György, a városi kórház főigazgatója. (B. J.)

Rác búcsú Egerben
Tavaszköszöntő Szent Miklós napja alkalmából vasárnap megtartották a rác búcsút Egerben. Kutnyák Géza, az egri szerb közösség vezetője elmondta: a városban a közösség lélekszáma alig húsz főre apadt. Elhangzott az is: a magyarországi szerbség egyik legfontosabb feladata a Szerb Ortodox Egyház kezelésében lévő 39 templom megőrzése. A búcsú alkalmából celebrált szentmise után körmenetet tartottak. (MTI)

Családi véradónap
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) kéri a magukat egészségesnek érző felnőtteket, hogy a május 25-i és 26-i fővárosi gyermeknapi rendezvényeken véradással segítsenek a rászoruló betegeken – tartalmazza az OVSZ közleménye. Május 25-én és 26-án reggel 9 és délután 6 óra között a Margitszigeten, a Bringóvárnál, 26-án reggel 9 óra és délután 5 óra között pedig a Városligetben, a Széchenyi fürdőben fogadják a budai és a pesti regionális vérellátó központ munkatársai a véradókat. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.