Választások Sierra Leonéban
Freetown. Ahmed Tejan Kabbah elnök és a Sierra Leone-i Néppárt győzött a Sierra Leonéban május 14-én tartott elnök- és törvényhozói választásokon. A vasárnap közzétett hivatalos eredmények szerint Ahmed Tejan Kabbah elnök a leadott szavazatok 70,3 százalékával újabb ötéves elnöki mandátumot kapott. (MTI)
Vietnami voksok
Hanoi. Vietnam kommunista vezetői tegnap bejelentették, hogy nagy győzelmet arattak a magas részvételi arány mellett lezajlott vasárnapi parlamenti választásokon, amelyeken a kommunista párton kívül más pártok jelöltjei el sem indulhattak. Hanoi közlés szerint a részvételi arány meghaladta a 90, egyes területeken pedig elérte a 99,97 százalékot. (MTI)
Spanyol tüntetés a globalizáció ellen
Madrid. Mintegy 50 ezren tüntettek vasárnap Madridban a globalizáció ellen az Európai Unió, a latin-amerikai és karibi országok szombaton véget ért csúcstalálkozója kapcsán. A szervezők 100-200 ezerre, míg a rendőrség 10 ezerre tette a felvonulók számát, az 50 ezres adat a helyszínen tartózkodó újságíróktól származik, akikre az AFP hivatkozott. (MTI)
Haider javaslata
Róma. Jörg Haider szerint Európa populista pártjainak a 2004-es európai parlamenti választásokra közös platformot kellene kidolgozniuk, ami pedig az antiszemitizmust illeti, az osztrák szabadságpárti politikus úgy véli: az ma már nem létezik, semmi köze sincs az egyre szaporodó merényletekhez. (MTI)
Itt a névsor, igazi nagyágyúk a Gazdálkodj okosan Digitális Polgári Körben
