Röviden

–
2002. 05. 13. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Telepítik a gázmotort a rózsakerti fűtőműbe
BUDATÉTÉNY. Megkezdődött a rózsakerti fűtőműben ősztől üzemelő gázmotor telepítése. Ennek a beruházásnak a lényege, hogy amíg a fűtőművi forróvízkazánok csak hőt állítanak elő, addig a gázmotoros megoldás a távfűtött lakások ellátásához szükséges hő mellett villamos energiát is termel. A beruházó Sinergy Kft. tájékoztatása szerint rövidesen befejeződnek a gázmotor elhelyezéséhez szükséges építészeti munkálatok, így a rendszer próbaüzeme június végéig megkezdődhet, ősztől pedig elindulhat az üzemszerű termelés. (M. Gy.)

Parkolóházak épülnek a XII. kerületben
HEGYVIDÉK. A parkolási gondok egyre inkább jelentkeznek a XII. kerületben is. Az önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy az előzetes műszaki felmérések alapján összesen három helyen: a Városmajor u. 35–37., a Németvölgyi út 26. és a Királyhágó tér 6–7. alatti közös területen, illetve a Böszörményi út 20–22. szám alatt kíván parkolóházat létesíteni. (MN)

Korszerűbb hajtóművek a Tátra villamosokban
FŐVÁROS. 80 Tátra T5C5 típusú korszerű, energiatakarékos erősáramú villamos motorjának szállításáról állapodott meg a BKV és a Ganz Transelektro Közlekedési Rt. a múlt héten. A 728 millió forintos beruházás a közel húszéves villamosok élettartamát és megbízhatóságát 15 évvel növeli, energiafogyasztását pedig 35 százalékkal csökkenti. A beépített számítógépes diagnosztika segítségével a karbantartás gyorsabbá, egyszerűbbé és olcsóbbá válik. Az első két átalakított Tátra villamos a harmadik negyedévben jelenik meg Budapesten. (S. K.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.