Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Schmitt Pál vállalná a jelöltséget Amennyiben valóban felkérnek a főpolgármester-jelöltségre, az lesz életem legnagyobb kihívása – reagált Schmitt Pál arra a felvetésre, miszerint elképzelhető, hogy őt indítja a Fidesz Budapesten a főpolgármesteri posztért az őszi önkormányzati választásokon. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kifejtette: nem idegen számára az államigazgatás, hiszen korábban éveken keresztül a sporthivatal elnökhelyetteseként dolgozott. (MTI) Dunaferr: távozott Faragó Csaba Lemondott Faragó Csaba a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. igazgatósági tagságáról és igazgatósági elnöki megbízatásáról, amelyet tegnap a Dunaferr Rt. rendkívüli ülésén jelentett be – tájékoztatta lapunkat az acélmű. Faragó Csabát a Dunaferr Rt. igazgatóságába a cég 2001 februári közgyűlése választotta be. A most lemondott igazgatósági elnök 2001. március 1-jéig töltötte be az ÁPV Rt. vezérigazgató-helyettesi posztját, majd az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatója lett. Az igazgatóság meghallgatta a Dunaferr-csoport helyzetéről szóló tájékoztatót, és felkérte a vezérigazgatót, hogy készítsen operatív intézkedési tervet, amely egy hét múlva kerül az igazgatóság elé. Tegnap a Dunaferr Rt. felügyelőbizottsága Bencze Izabellát választotta elnökének. (H. E.) Vállalkozásaink az élmezőnyben A vállalkozások aktivitása alapján Magyarország a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik: 29 vizsgált ország világranglistáján az USA mögött a nyolcadik, Európában pedig – Írország után – a második helyen áll – állapította meg egy nemzetközi kutatás, amelyhez a Pécsi Tudományegyetem kutatócsoportja révén Magyarország 2001-ben kapcsolódott. (MTI)

MTI
2002. 05. 03. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.