Szemben a forgalommal
Forgalommal szemben hajtott autójával egy ittas nő csütörtök este fél kilenc körül az M5-ös autópálya 25-ös kilométerszelvényénél – tájékoztatta lapunkat Módis Ágnes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Egy autós rendőrjárőr megpróbálta leállítani, de az 54 éves, szadai R. Kálmánné belerohant a rendőrautóba. A nő olyan részeg volt, hogy a rendőrök ki sem tudták hallgatni, sőt még az alkoholszondát sem tudta megfújni. (Sz. Z.)
Kutyát uszított a rendőrökre
Harci kutyát uszított a rendőrökre tegnap Solymáron egy hajléktalan, akit betörés közben értek tetten. A 37 éves Sz. János tegnap este megpróbált betörni egy solymári hétvégi házba, ezt a környéken lakók jelentették a rendőrségen. Amikor a járőrök megpróbálták elfogni, ellenszegült, sőt pittbullját a rendőrökre uszította. A férfit végül csak testi kényszerrel tudták elfogni. Sz. János ellen hivatalos személy elleni erőszak és betörés miatt indult eljárás. (HP)
Őslénytani gyűlés a Bakonyban
Pásztón tartja őslénytani vándorgyűlését a Magyarhoni Földtani Társulat. A Föld történeti múltjával foglalkozó tudósok igyekeznek rekonstruálni az őskörnyezetet, s megpróbálnak következtetéseket levonni a történeti változásokból, például jégkorszaki maradványok alapján klímarekonstrukciót végeznek. A földtörténészek ma Mátraverebély környékét kutatják, ahol 15 millió évvel ezelőtt még trópusi tenger hullámzott. (MTI)
Kiszavazták otthonról
A többség akaratának megfelelően felhagyott munkájával, eladta otthonát és a Gran Canariára száműzte magát az első virtuális életirányító játék skót győztese. Az MSN brit szolgáltató által meghirdetett programban összesen 12,7 millió internetező vett részt, a végszavazásban pedig 300 ezren adták le voksukat. A nyertes azzal érdemelte ki a 10 ezer fontos fődíjat, hogy ő volt az, aki a legteljesebb mértékben alávetette magát a szavazók szeszélyének és mindenben engedelmeskedett a többség akaratának. (MTI)
Nahát! Micsoda meglepetés!
