Röviden

–
2002. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatvani beruházás
Autóelektronikai üzemet épít a Hatvani Ipari Parkban a svájci székhelyű Saia-Burgess multinacionális cég. A 4,1 millió eurós beruházással megvalósuló üzemben – amelyben elektronikus gépkocsi-zárszerkezeteket gyártanak majd – a próbatermelés az idén decemberben megkezdődik. Eleinte 100 dolgozóval, majd 2005-re már 400 alkalmazott foglalkoztatásával számolnak. (MTI)

A képviselők OTP Travellal utaznak
A következő három évben is az OTP Travel Kft. utaztatja a képviselőket, miután a cég elnyerte a Magyar Országgyűlés Hivatala nyílt közbeszerzési tenderét a parlament által kiküldött személyek hivatalos külföldi utaztatására – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A megbízás a 2002. május 1-je és 2005. május 1-je közötti időszakra terjed ki. A beszerzés értéke várhatóan eléri a 400 millió forintot. (MTI)

GfK: többet költenek a vevők
A magyarországi háztartások tavaly 1670 milliárd forintot költöttek napi fogyasztási cikkekre, 16 százalékkal többet, mint az előző évben – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézetének összesítéséből. (MTI)

Ingatlanexpó 2002
Május 9–12. között immáron negyedik alkalommal rendezik meg az Ingatlanexpót, idén a Lurdy Házban – jelentette be tegnap Cserkuti György, a rendezvényt szervező cég igazgatója. Hozzátette: tavaly a kiállító vállalatok száma 106 volt, míg az idén már 100 cég jelezte részvételét, melyek 25-30 százaléka külföldi. A rendezvényen hat kategóriában osztják ki A Magyar Ingatlanszakmáért Díjat. Az expó fővédnöke Demján Sándor. (Cs. A)

Megállapodott a Daewoo és a GM
A héten a dél-koreai Daewoo Motor megállapodást írt alá a General Motorsszal, melynek értelmében az amerikai cég és partnerei 400 millió dolláros befektetéssel 67 százalékos részesedést szereznek egy új vegyesvállalatban. A Daewoo továbbá tervet dolgoz ki, hogy újraélessze lengyelországi üzemét. (MTI)

Új internetes csomagok
Az Axelero Internet Rt. tegnaptól három új (Kombi Nonstop, Kombi Otthon, Kombi Nappal) percdíjas, a telefonköltséget is tartalmazó internet-hozzáférési csomagokat vezet be. Az új szolgáltatások bevezetésével együtt megszűnik a Start csomag, a Kombi Alfa és Kombi 3000 értékesítése. A jelenlegi előfizetők ugyanakkor változatlan feltételekkel használhatják a szóban forgó csomagokat. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.