Röviden

MTI
2002. 05. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amerikai támadás
Iszlámábád. Több száz amerikai katona indított nagyszabású offenzívát a kelet-afganisztáni Paktia tartományban a tálibok és az al-Kaida harcosai ellen – jelentette tegnap a pakisztáni központú AIP afgán iszlám hírügynökség. A jelentés szerint a hadművelet kedd este kezdődött, és helikopterek szállították a több száz kommandóst a Mezai hegységhez, Gardéz tartományi székhelytől mintegy 30 kilométerrel keletre. (MTI)

Akcióban az FBI
Chicago. Kedden letartóztatták egy muzulmán jótékonysági szervezet felelős tisztségviselőjét. Az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) bejelentése szerint az illetőt hamis tanúzással, valamint azzal vádolják, hogy kapcsolatban állt az Oszama bin Laden vezette al-Kaida szervezettel. (MTI)

Köppen jókívánságai
Budapest. Az Európai Bizottság jókívánságait tolmácsolta Jürgen Köppen nagykövet, az Európai Bizottság delegációjának vezetője, amikor Kovács Lászlóval, az MSZP elnökével tárgyalt kedden Budapesten. Az MSZP médiaközpontjának közleménye szerint a diplomata kifejezte az Európai Bizottság készségét, hogy mielőbb elkezdődjön az együttműködés az új kormánnyal. (MTI)

Zimbabwei éhínség
Harare. Robert Mugabe zimbabwei elnök országos szükségállapotot hirdetett az egyre növekvő éhínség miatt. A kedden nyilvánosságra hozott rendelkezés – egyelőre három hónapra – rendkívüli teljhatalommal ruházza fel a kormányt annak érdekében, hogy segítsen az éhség által fenyegetett mintegy 600 ezer emberen. (MTI)

Tajvani „médiavizit”
Tajpej. Kína tajvani ügyekkel foglalkozó hivatalának szóvivője kedden nem hivatalos látogatásra Tajvanra érkezett, hogy a kínai média néhány képviselőjével együtt megismerkedjen a tajvani sajtó működésével és egyes orgánumaival. Li Vej-ji már a tajpeji repülőtéren sietett leszögezni, hogy tíznaposra tervezett útjának nincsenek politikai vetületei, ezért tajvani politikusokkal sem kíván találkozni. (MTI)

Elnyomás Kínában
Peking. Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberjogi szervezet szerint a kínai hatóságok elnyomással, bebörtönzésekkel, sőt esetenként kínzással is reagálnak az országban egyre fokozódó munkáslázongásokra. Az AI kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint Kínában olyan alapvető emberi jogoktól is megfosztják a munkásokat, mint a gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadsága. (MTI)

Tárgyalás Phenjannal?
Washington. Ari Fleischer fehér házi szóvivő kedden közölte: Észak-Korea arról tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy kész a kétoldalú tárgyalások újrafelvételére. Ezek a tárgyalások az előző, demokrata párti amerikai kormányzat alatt magas szinten folytak, és csaknem eljutottak addig, hogy kitűzzék Bill Clinton akkori elnök phenjani látogatásának az időpontját. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.